Az amerikai radikális baloldali tüntetők az elmúlt napokban is erőszakhoz folyamodtak, a megmozdulások egyik központjának számító Portland városában a szövetségi bíróság épülete előtt gyújtottak tüzet, vélhetően az épület felgyújtásának a szándékával. Portland demokrata polgármestere még beszédet is mondott ezen a tüntetésen, nyilvánvalóvá téve, hogy a radikális baloldal oldalán áll. Donald Trump ismét leszögezte, hogy szövetségi erőket küldene az erőszak megfékezése érdekében a demokrata vezetésű városokba, de az érintett települések polgármesterei közös nyílt levélben tiltakoztak ez ellen. Közben a Képviselőház nagy többséggel szavazta meg a konföderációs szobrok eltávolítását a Kongresszus díszcsarnokából, a Szenátus által elfogadott védelmi költségvetésben pedig a konföderációs személyiségekről elnevezett katonai támaszpontok névváltoztatására is különítettek el forrásokat. Trump már jelezte, hogy megvétózza ez utóbbit. Chicagóban a radikális baloldal nyomására eltávolították Kolumbusz Kristófnak a hétvégén meggyalázott emlékművét.
A Washington Examiner beszámolója alapján, kedd este, illetve szerda hajnalban a radikális baloldali Black Lives Matter és más radikális baloldali csoportosulások az erőszakos megmozdulások központjának számító, Oregon állambeli Portland városában megpróbálták elfoglalni a szövetségi bíróság épületét, amelynek belsejében rendőrök és szövetségi rendfenntartók tartózkodtak.
A group of women, who have called themselves the 'wall of moms', hit the streets of #Portland on Wednesday, as they sought to protect #BlackLivesMatter protesters from federal law enforcement officers who have been snatching demonstrators off the streets.#USApic.twitter.com/G5UNF5HNSa
— Ruptly (@Ruptly) July 23, 2020
A radikális baloldaliak azonban nem jártak sikerrel, ezért elbarikádozták az épület kijáratait, hogy megakadályozzák a rendvédelmi erők kijutását, illetve a bíróság előtt tüzet is gyújtottak, közben Molotov-koktélokkal, füstbombákkal és tűzijátékokkal dobálták az épület védőit.

Tear-gassing Portland Moms. You are a heinous bastard, @realDonaldTrump. pic.twitter.com/vofLiaOxZ4
— Jeffrey Guterman (@JeffreyGuterman) July 22, 2020
A rendfenntartók azonban eloltották a tüzet, és ezt követően könnygázt vetettek be a támadók ellen. Az épület ostroma során egy szövetségi szenvedett sérüléseket, öt tüntetőt pedig a helyszínen letartóztattak.
Ted Wheeler, Portland demokrata párti polgármestere aznap a radikális baloldali tüntetők menetét vezette, az eseményen beszédet is mondott, illetve tiltakozott a Donald Trump amerikai elnök által küldött szövetségi csapatok jelenléte ellen, követelve azok mielőbbi kivonását. Wheeler a bíróság épületének ostromában viszont már nem vett részt.

Szombaton a radikális baloldali tüntetőknek Portlandben egyébként sikerült felgyújtaniuk a legnagyobb rendőri szakszervezet épületét. Erről itt írtunk.
További rendfenntartókat küldene Trump a radikális baloldali erőszak megfékezése érdekében
Donald Trump Chicago és Albuquerque mellett Clevelandbe, Detroitba Kansas Citybe és Milwaukee-ba is szövetségi rendfenntartó erőket kíván küldeni az elharapódzó erőszakos bűnözés megfékezésére – derül ki a Fehér Ház csütörtöki közleményéből.
Trump szerdán a Fehér Házban tartott sajtókonferenciát William Barr igazságügyi miniszterrel a témával kapcsolatosan.
Az elnök akkor kijelentette: az elmúlt hetekben sokkoló mértékben megnőtt a lövöldözések, gyilkosságok és gyűlöletes erőszakos bűncselekmények száma. Hozzáfűzte: „ennek a vérfürdőnek véget kell vetni". William Barr pedig elmondta: „a szövetségi erőket nem szabad összekeverni az erőszakba torkolló tüntetésekre reagáló, szintén szövetségi rendfenntartókkal, akik elsősorban a szövetségi épületeket, emlékműveket, szobrokat és az emberi életeket védik, a többi között például az oregoni Portland városában".
Az amerikai szövetségi adminisztráció Operation Legend (Legend Hadművelet) néven átfogó programot indított a demokrata vezetésű amerikai nagyvárosokban a tüntetések következtében eluralkodott erőszakos bűncselekmények és általánosságban véve a bűnözés ellen. A programot egy Legend Taliferro nevű 4 éves, afroamerikai kisfiúról nevezték el, akit Kansas Cityben, június végén álmában lőttek agyon a bűnözők.
LeGend Taliferro survived open heart surgery when he was 4-months-old. His mother said he had "the heart of a lion." He was ready for this year's American Heart Association Walk.
— Tom Cotton (@TomCottonAR) July 23, 2020
Last month, he was killed in his sleep by criminals. pic.twitter.com/WDS1REotdD
A szövetségi rendfenntartók telepítését az érintett nagyvárosok polgármesterei - valamennyien a baloldali Demokrata Párt politikusai - szerdán közös nyílt levélben ellenezték.
A Képviselőház elsöprő többséggel megszavazta a konföderációs szobrok eltávolítását a Kongresszus díszcsarnokából, a katonai támaszpontokat pedig átneveznék
Szerda este 305:113 arányban megszavazta a demokrata többségű Képviselőház az egykori Amerikai Konföderációra (1861-1865) utaló szobrok eltávolítását a Kongresszusnak helyet adó Capitolium épületének díszcsarnokából. A demokraták javaslatát természetesen valamennyi képviselőjük támogatta, de - némiképp meglepően - ugyanígy tett 72 republikánus törvényhozó is, az összes nemleges szavazatot ugyanakkor republikánusok adták le.
Az elfogadott törvény értelmében 11 konföderációs személyiség - köztük Robert E. Lee tábornok, a konföderációs seregek vezetője és Rogert Taney, az alkotmánybíróság egykori elnöke - szobrát távolítják el.

Felmerült, hogy a Capitolium egy másik termében helyezik el, vagy átadják azokat a washingtoni Smithsonian Múzeumnak. Donald Trump egyébként több alkalommal is kifejtette, hogy nem ért egyet a konföderációs szobrok és más emlékművek eltávolításával. Ez amúgy is történelemhamisításnak tekinthető, ami a radikális baloldali ideológia nevében történik, és az amerikai dicső történelmi múlt emlékének eltörlésére irányul.
A republikánus többségű Szenátus csütörtökön 86:14 arányban elfogadta a 740 milliárd dolláros védelmi törvényjavaslatot, amely külön záradékban rendelkezik a 10 konföderációs történelmi személyiségekről elnevezett katonai támaszpontok névváltoztatásáról is.
Donald Trump ugyanakkor korábban már jelezte: megvétózza a törvényt, amennyiben az tartalmazza a támaszpontok névváltoztatását. Trump szerint ugyanis a konföderációs korszakra emlékeztető nevek, emlékművek, szobrok szintén az amerikai történelem részei. Az amerikai elnök tehát nem kíván behódolni a radikális baloldalnak, ellentétben pártja néhány képviselőjével, aminek aggasztó következményei lehetnek a novemberi választásokra nézve.
A radikális baloldal nyomására eltávolították Chicagóban Kolumbusz szobrát
A Fox News beszámolója alapján, Chicago demokrata párti vezetésének a döntése értelmében pénteken eltávolították a város központjában található, Grant Parkban lévő Kolumbusz Kristófnak az emlékművét. A szobrot a helyi olasz közösség állítatta még 1933-ban.
BREAKING: The Columbus statue is indeed coming down in Grant Park. Crews are on the scene and rope is on the statue. pic.twitter.com/3hetyojA1g
— WBBM Newsradio (@WBBMNewsradio) July 24, 2020
A város demokrata polgármestere, Lori Lightfoot már bejelentette, hogy a Chicago „Kis-Olaszország" nevű negyedéből a jövőben még el fognak távolítani egy Kolumbusz-szobrot. Amerika felfedezőjének a szobra régóta a radikális baloldal célkeresztjében áll, július 17-én a csőcselék megpróbálta ledönteni, de akkor a helyi hatóságok megvédték az emlékművet, a szélsőségesek így „csak" meggyalázták azt. Erről az Origo itt írt.
Police in chicago reclaim the statue, pepper spray for everyone. #ChicagoProtests#ColumbusStatuepic.twitter.com/GBVsXdXD9D
— PatriotsBrotherhoodAlliance (@PatriotsBrothe2) July 18, 2020
A Kolumbusz-szobrok eltávolítása akár diplomáciai bonyodalmakhoz is vezethetnek Olaszországgal, ugyanakkor a radikális baloldali történelemhamisítás újabb, szimbolikus győzelmének tekinthetőek a történtek.
Közben Chicagóban eluralkodott az erőszak, és folyamatosan tömeges lövöldözések alakulnak ki, de ezekről a problémákról a politikai karrierjét LMBTQ- aktivistaként kezdő demokrata polgármester nem hajlandó tudomást venni, helyette Trumpot és az általa a városba küldött szövetségi erőket támadja.