Az iraki biztonsági erők kiszabadították azt a német állampolgárságú művészeti kurátort, akit néhány nappal korábban raboltak el a közel-keleti ország fővárosában, Bagdadban - jelentette be Jahja Raszúl iraki katonai szóvivő pénteken.

Raszúl nem árult el részleteket a műveletről.

Hella Mewist Bagdadból rabolták elForrás: AFP/-

A munkahelye elől hurcolták el

Az 50 éves Helle Mewis a bagdadi művészeti élet egyik közismert szereplője. A nőt munkahelye,

a Bejt Tarkíb művészeti központ elől hurcolták magukkal ismeretlen fegyveresek hétfő este.

Helle Mewis hét éve él Bagdadban, és iraki művészekkel, értelmiségiekkel, illetve politikusokkal is kapcsolatban áll. A kurátor baráti köre és a német kormány is fokozott nyomást gyakorolt az iraki kormányra és a biztonsági erőkre a nő felkutatása érdekében.

Mewis szabadulását egyik barátja, Szirka Szarszam aktivista is megerősítette.

Szót emelt a fegyveres csoportok ellen

Egyelőre nem tudni, hogy melyik csoport és miért fogta el Mewist. Az emberrablással eddig egy Iránhoz hű síita milíciát, a Katáib Hezbollahot, valamint az Iszlám Államot gyanúsították. A Katáib Hezbollah cáfolta, hogy köze lett volna a történtekhez.

Helle Mewis hangos támogatója volt azoknak a kormányellenes megmozdulásoknak, amelyeken egyebek között az Irakban garázdálkodó, elszámolással senkinek nem tartozó fegyveres csoportok ellen emeltek szót. Az elmúlt időszakban számos olyan aktivistát raboltak el Irakban, akik részt vettek a tiltakozások megszervezésében, vagy felszólaltak azokon.

Több németet raboltak el 2003 óta

Irakban Szaddám Husszein diktátor 2003-as megbuktatása óta

több német állampolgárt raboltak el.

2005-ben Susanne Osthoff régész került emberrablók kezébe, ő 23 nap után szabadult. 2006-ban egy lipcsei gyár két szakemberét, Thomas Nitzschkét és René Bräunlicht ejtették foglyul. Több hónappal később szabadultak csak ki.

2007-ben a német állampolgárságú Hannelore Krausét és akkor húszéves fiát, Sinant rabolták el Bagdadban. Az anyát elengedték, de azt nem tudni, hogy Sinan él-e még.