Továbbra is ezer felett a napi új esetek száma Romániában

koronavírus Románia
Védőmaszkot viselő nő Bukarest belvárosában 2020.június 13-án.
Vágólapra másolva!
Romániában továbbra is meghaladja az 1100-at az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, a hatóságok pedig a legfertőzöttebb térségekben regionális szintű korlátozásokkal próbálják megfékezni a járvány terjedését.
Vágólapra másolva!

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint

az utóbbi 24 órában újabb 1151 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Ez csaknem harminc százalékkal meghaladja az utóbbi két hét napi átlagát, de reménykeltőnek számít, hogy nem született újabb negatív csúcs, és a terjedés üteme lassult a múlt héthez képest, amikor az új esetek száma rendre meghaladta az elmúlt két heti átlag másfélszeresét.

Kiemelkedően sok, 33 halálesetet jelentettek kedden, ami másfélszerese az előző két hét napi átlagának.

Ezzel 2239-ra nőtt a járvány romániai áldozatainak száma.

Az ismert aktív fertőzöttek száma a 18 700-at közelíti, közülük 6970-et ápolnak kórházban, az intenzív kezelésre szoruló súlyos esetek száma pedig 357-re emelkedett.

Szigorúbb intézkedéseket rendeltek Arges megyében

A legtöbb új fertőzést továbbra is Bukarestből és a fővárostól északra található megyékből (Arges, Brassó, Prahova) jelentették. Eddig két községben és egy bánsági kisvárosban - Facsádon - rendeltek el karantént, mivel ezeken a településeken az ezer lakosra jutó fertőzések száma meghaladta a 3-at.

Az utóbbi 24 órában újabb 1151 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Romániában Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Kedden - elsőként Románia megyéi közül - a fertőzési góccá vált Arges megyében az országos szabályoknál szigorúbb óvintézkedéseket vezetett be a megyei operatív törzs.

Kültéren is kötelezővé tették a védőmaszk viselését mindenütt, ahol kettőnél több ember tartózkodik,

és immár magánrendezvényeknek is véget kell vetni hétköznap legkésőbb 22, hétvégén pedig 23 órakor. A megyében már múlt héten betiltották a vásárokat, és bezártak a strandok.