A hőség mellett felhőszakadásra és zivatarokra kell számítani

eső, zivatar, időjárás, Budapest, szakadó eső, esővíz, csapadékvíz, vihar, felhőszakadás, 2020.06.14.
Időjárás Budapesten 2020. június 14-én
Vágólapra másolva!
Hőség és zivatarveszély miatt is figyelmeztetéseket adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

A veszélyjelzésük szerint a hőség miatt Csongrád-Csanád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Kiemelték, hogy a déli és a középső tájakon a középhőmérséklet jellemzően meghaladja a legtöbb helyen a 25, néhol a 27 Celsius-fokot is.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb hőmérséklet 28-35 fok között várható, késő este 20-26 fok közé hűl le a levegő.

Kitértek arra is, hogy a délelőtti órákban az északkeleti megyékben, majd délutántól a délkeleti, déli tájakon alakulhatnak ki néhol zivatarok. A déli területeken akár felhőszakadás (rövid idő alatt 20-30 milliméter csapadék),

de kis eséllyel jégeső és 60-70 kilométer/óra feletti szél is társulhat a zivatarokhoz.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az éjszaka második felében és pénteken a hajnali órákban a Dél-Alföldön, napközben a délnyugati határsávon lehetnek zivatarok. Ezeket a zivatarokat elsősorban szintén intenzív csapadékhullás kísérheti.

Zivatarveszély miatt Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.