A bolíviai kormány kilenc tagja megfertőződött

virus health Horizontal
Jeanine Ánez
Vágólapra másolva!
A bolíviai kormány tagjai közül már kilencen elkapták a koronavírus-fertőzést.
Vágólapra másolva!

Az oktatási minisztérium szerdán arról tájékoztatott, hogy pozitív lett Víctor Hugo Cárdenas tárcavezető koronavírustesztje. A politikus egészségi állapota stabil, de karanténba vonult, és szándékai szerint folytatni kívánja a munkát.

Cárdenas előtt további nyolc kormánytag szervezetében mutatták ki az újfajta koronavírust, illetve elkapta a fertőzést az államfői teendőket ideiglenesen ellátó Jeanine Ánez is. Az ideiglenes államfő hétfőn közölte, hogy meggyógyult, és visszatért dolgozni.

Jeanine Ánez Forrás: AFP

Bolíviában március 10-én mutatták ki az első fertőzést, és azóta több mint 72 ezerre nőtt a fertőzöttek száma, és több mint 2,7 ezren haltak bele a koronavírus okozta betegség szövődményeibe.