Brazília a súlyos járványhelyzet ellenére engedélyezte a külföldiek beutazását

COVID-19 SAO PAULO, GUARULHOS AIRPORT
Eddig csak a belföldi utazásokat engedélyezték Brazíliában
Vágólapra másolva!
Brazília engedélyezte szerdán a külföldi turisták beutazását az országba légi úton, holott továbbra is súlyos a járványhelyzet, a napi fertőzések és halálesetek száma ismét rekordot döntött szerdán.
Vágólapra másolva!

A külföldiek beutazására vonatkozó tilalom március vége óta volt érvényben, és a kormány ezt most feloldotta a légi úton érkezők számára. A kormányrendelet szerint

a turisták bármely országból repülhetnek Brazíliába, amennyiben van az útjuk teljes időtartamára vonatkozó egészségbiztosításuk.

Továbbra is tilos azonban a külföldi turisták beutazása a szárazföldi határokon át vagy vízi úton.

Eddig csak a belföldi utazásokat engedélyezték Brazíliában Forrás: AFP/AGIF/Marcello Zambrana

Újabb rekord dőlt meg

A koronavírussal fertőzöttek számát illetően Brazília az Egyesült Államok után a második a világon, és szerdán újabb napi rekord dőlt meg mind a fertőzöttek, mind pedig a halottak számában. A brazil egészségügyi minisztérium szerdai tájékoztatása szerint

egy nap leforgása alatt 69 074 új fertőzéses esetet regisztráltak, és 1595-en haltak bele a koronavírus okozta betegség szövődményeibe.

Ezzel a fertőzöttek száma meghaladta a 2,5 milliót, a halottaké pedig a 90 ezret. A múlt héten 7677-en haltak meg, többen, mint bármelyik héten a járvány kezdete óta. A legsúlyosabb a helyzet Brazília legnépesebb, Sao Paulo államában, ahol szerdán több mint 26 ezer új fertőzéses esetet regisztráltak.

Elsőként nyitottak

Brazília korábban nyitotta meg légi határait a külföldi turisták előtt, mint bármely más térségbeli ország, ahol a járványhelyzet kedvezőbb. Gyorsabban tette ezt Kolumbiánál, Argentínánál, Panamánál és Perunál is, amelyek továbbra sem engedélyezik nemzetközi kereskedelmi járatok érkezését. Míg Brazília engedélyezte a külföldi turisták beutazását, más országok nem hoztak fordított intézkedéseket a brazil állampolgárok vonatkozásában,

sem az Egyesült Államok, sem az Európai Unió országai nem engedik be az országba a brazil turistákat.