Belgiumban sorra bírságolják az embereket az intézkedések megszegése miatt

belgium, koronavírus
Brüsszel, 2020. július 25. Védőmaszkos járókelők Brüsszelben 2020. július 25-én. A belga nemzetbiztonsági tanács a koronavírus-járvány miatt kötelezővé tette az arcmaszk viselését az üzletekben és éttermekben. MTI/EPA/Julien Warnand
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt március 14-én bevezetett rendkívüli intézkedések megszegése miatt ez idáig több mint 119 ezer bírságot szabtak ki Belgiumban - írta rendőrségi forrásokra hivatkozva a Le Soir című francia nyelvű belga napilap pénteken.
Vágólapra másolva!

A belga rendőrség szerint a bírságok legtöbbjét

az arcmaszk viselésének elmaradása miatt szabták ki.

Maszk ugyanis a közlekedési eszközökön, üzletekben, valamint a belga főváros sétáló- és bevásárlóutcáin, és olyan járdáin is kötelező, amelyeken nem tartható meg az előírt, legalább másfél méteres biztonságos távolság.

Jelentős számú bírságot szabtak ki a szabad téren padokon vagy fűben leülve megpihenőkre is, ugyanis a lakást elhagyni hosszú ideig csak séta vagy sportolás céljából szabadott,

minden egyéb szabadidős tevékenység tilos volt.

Sokakat bírságoltak meg az éjszakai szórakozóhelyek környékén a távolságtartás szabályának megszegése, valamint éttermeket és bárokat a kötelező, jelenleg 22 órai bezárás megszegése miatt is.

Védőmaszkos járókelők Brüsszelben 2020. július 25-én Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

A szabályszegések és az emiatt kiszabott bírságok száma töretlenül növekszik.

Az elmúlt egy hétben kétezerrel emelkedett, ugyanis a rendőrség fokozott ellenőrzéssel kívánja elejét venni a járvány esetleges második hulláma ellenőrizhetetlen kitörésének - tették hozzá.

Belgiumban több mint egy hete újra egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány. A fertőzöttek átlagos száma napi 330 fölé emelkedett.

Sophie Wilmés belga kormányfő hétfőn jelentett be újabb országos szigorításokat a koronavírus belgiumi terjedésének gyorsulása miatt.

Az új szabályok értelmében a társas összejöveteleken háztartásonként a korábbi tizenöt helyet öt fő vehet részt a higiéniai előírások betartása mellett.

Ez alól egyebek mellett az esküvők képeznek kivételt, ahol a résztvevők létszámát tíz főben határozták meg. Kültéri rendezvényeken 200, a beltérieken 100 ember vehet részt, a védőmaszk viselése minden zárt térben kötelező. A rendelkezések szerint

a bevásárlást, amely 30 percnél nem tarthat tovább, egyedül kell végezni.

Az egyre súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva kedden az észak-belgiumi Antwerpen tartomány számos korlátozás mellett éjszakai, 23 órától reggel hat óráig tartó kijárási tilalmat rendelt el, ugyanis a belgiumi új esetek csaknem felét erről a területről jelentik.