Folytatódtak a radikális baloldali erőszakos zavargások az Egyesült Államokban. A helyzet Portland városában a legsúlyosabb, ahol a hétvégén Bibliát égettek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Közben Franciaországban a helyi hatóságoknak sikerült elfogniuk Jean-Baptiste Colbert nagy államférfi, neves közgazdász szobrának a meggyalázóját.

Már több mint 60 napja tartanak az erőszakos zavargások a demokraták vezette Portland városában. A radikális baloldali randalírozók az elmúlt napokban a város bíróságának épületét vették célba, amelyet minden éjszaka megrongálnak és megpróbálnak felgyújtani, sikertelenül.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, pénteken a szélsőségesek meggyújtottak egy amerikai zászlóra helyezett, rendőrkalapot viselő, levágott disznófejet.

A zavargásokban résztvevő radikális baloldaliak szombatonelégettek egy Bibliát. A keresztényellenes atrocitásról készült felvételek az internetre is felkerültek.

Az antifához tartozó szélsőségesek egy rendőrőrsöt is megpróbáltak elfoglalni, azonban a hatóságoknak sikerült kiszorítaniuk őket.

Nem a mostani bibliaégetés az első, amikor a radikális baloldaliak a keresztényeket támadják.

Június végén, St. Louis városában a helybéli (katolikus) keresztények gyülekeztek a város névadója, IX. (Szent) Lajos francia király szobránál. Békés, közös imát szerveztek, a város békéjéért és egységéért, azonban, ahogy az egyikük, Connor Martin a Facebook-oldalán közölte: hirtelen radikális baloldali aktivisták jelentek meg, akik zaklatni kezdték a békésen imádkozó katolikusokat.

Szent Lajos (1214-1270) – néhány évtizedre – Európa vezető országává tette Franciaországot, katonai, gazdasági és kulturális értelemben is, másrészt két keresztes hadjáratban vett részt, amelyeknek a célja Egyiptom és a mai Tunézia területének visszafoglalása volt a muszlim araboktól.

Az a vád ugyanakkor, hogy ő lenne a francia gyarmatosítás jelképe, nonszensz, mert St. Louis térsége a XVII. század legvégén lett Franciaország gyarmata, Szent Lajos pedig a XIII. században élt.

A templomok sincsenek biztonságban. A Katolikus Liga (Catholic Action League) szerintjúlius közepén 48 óra alatt legalább 4 katolikus templomot rongáltak meg a radikális baloldaliak.Ezenkívül a szobordöntögető anarchisták lefejeztek egy Szűz Mária-szobrot. De Bostonban és New Yorkban is rongálták már meg szentek szobrait. A jelenségről az Origo is írt

A keresztényellenes támadások kapcsán általánosságban véve az jelenthető ki, hogy az amerikai radikális baloldal célpontja elsősorban a Katolikus Egyház, annak ellenére, hogy 2017-es adatok alapján, az Egyesült Államok lakosságának csak 22 százaléka katolikus, igaz ez több mint 70 millió embert jelent, a közösség pedig dinamikusan növekszik.

A katolikus templomok elleni támadások az utóbbi hetekben az Egyesült Államokban.Forrás: Origo

Franciaországban felelősségre fogják vonni Colbert szobrának a megrongálóját

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a franciaországi radikális baloldali aktivisták még az egyik június 23-i randalírozásuk során gyalázták meg Jean-Baptiste Colbert nagy államférfi, neves közgazdász szobrát. A párizsi Nemzetgyűlés épülete előtt álló, a francia főváros egyik jelképnek számító Colbert-szobrot festékkel öntötték le, és ráírták, hogy „Az állam négergyűlölője".

Időközben az egyik rongálót sikerült elfogni, és a francia sajtó szerint augusztus 14-én kell bíróság elé állnia vandalizmus vádjával. Az elkövető személyéről egyebet nem közöltek, a feltételezett társairól sincsenek információk.

Jean-Baptiste Colbert (1619-1683) márki a merkantilista gazdaságpolitika egyik legjelentősebb képviselője volt, a pénzügyminiszterként végrehajtott gazdaságfejlesztési programja által Franciaország a XVII. századi Európa vitathatatlanul vezető nagyhatalmává vált.

Colbertet a Napkirály, XIV. Lajos közgazdászaként emlegetik. A radikális baloldal szemében vélhetően az lehet vele a gond, hogy támogatta a gyarmatosítást, mert Franciaország nagyhatalmi státusának a megalapozása érdekében ez elengedhetetlen volt.

Ugyanakkor a szélsőbal állításával ellentétben, elsősorban nem Afrika, hanem a mai Kanada és India irányába szorgalmazta a terjeszkedést,„Az állam négergyűlölője" jelző ezek tükrében egyértelműen félrevezető.

Persze a radikális baloldal célja csak és kizárólag a rombolás.