Negyvenháromra nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma a Hurtigruten társaság Roald Amundsen óceánjáró utasai között. A hajó péntek óta az észak-norvégiai Tromso kikötőjében várakozik, ekkora jelentkeztek a fertőzés első tünetei a legénység négy tagjánál. A társaság felfüggesztette további útjait, Norvégia pedig szigorított a turistahajók kikötésére vonatkozó szabályain.

A Roald Amundsen turistahajó 160 fős legénységét elkülönítették pénteken az észak-norvégiai Tromso kikötőjében, miután négy kollégájukat koronavírus-fertőzéssel kórházba szállítottak. A hajón dolgozó fertőzöttek többsége Fülöp-szigeteki, de van köztük egy norvég és egy német állampolgár is. Az utasok a világ több pontjáról érkeztek.

Mire a fertőzés kiderült, a hajó 200 utasa már leszállt a kikötőben. Velük telefonon vették fel a kapcsolatot, és arra kérték őket, hogy vonuljanak karanténba. 380 ember koronavírustesztjének eredményére még várnak.

A Hurtigruten társaság Roald Amundsen óceánjárója Tromso Breivika kikötőjébenForrás: MTI/EPA/NTB Scanpix/Terje Pedersen

Az ABC News azt írja, az utasok közül 43 embernél mutatták ki eddig a koronavírus-fertőzést. A három új beteg egyike egy 70-es éveiben járó férfi, és egy 10 éves gyerek. 

A portál hozzáteszi, mivel a turistahajó több nagyvárosban is kikötött, a fel- és leszállás pedig folyamatos volt, ezért a fertőzés gyorsabban terjedhet, mint gondolnák.

Norvégia szigorított

Norvégia ideiglenesen szigorította a turistahajókra vonatkozó szabályokat hétfőn. Az új szabályok értelmében a száznál több utast szállító hajók legalább két hétig nem köthetnek ki a norvég kikötőkben.

A tilalom csak turistahajókra vonatkozik, nem a rendszeres személyszállítást végző kompokra.