Los Angeles megye kerületi ügyészének férjét három rendbeli fegyveres támadással vádolják, miután fegyvert fogott radikális baloldali aktivistákra a házánál. Jackie Lacey kihívójának, George Gascónnak ez jól jött, ugyanis Soros György támogatásával készül megszerezni novemberben Lacey pozícióját - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Március másodikán egy nagyjából 30 főből álló radikális baloldali tüntetőcsoport a hajnali órákban megjelent Los Angeles megye kerületi ügyészének, Jackie Lacey-nek a lakásánál. A tüntetők azért mentek a megye első afroamerikai ügyészének házához, mert a rendőri lövöldözésekről akartak beszélni vele. Állítólag Lacey már hónapokkal korábban ígért nekik egy személyes találkozót, azonban ez sorra elmaradt.

Arra azonban nem számítottak, hogy a hajnali látogatásnak a Lacey család nem fog örülni. Az ügyész férje, David Lacey ajtót nyitott nekik, majd fegyverrel a kezében szólította fel a csoportot, hogy távozzanak. 

David Lacey ellen most Kalifornia főállamügyésze, Xavier Becerra háromrendbeli fegyveres támadás miatt emelt vádat.  Egyes beszámolók szerint a férfi elhagyta a házat és úgy fenyegetőzött, azonban ilyen a helyszínen készült videókon nem látható. Az incidens után Jackie Lacey elítélte a tüntetők akcióját, illetve bocsánatot is kért tőlük, és közölte, hogy férje mélyen megbánta a történteket.

Jackie Lacey-t már korábban is támadták a radikálisok.

A márciusi zaklatás mindössze egy nappal azelőtt történt, hogy a kerületi ügyészi választás előválasztását tartották, Lacey pozíciójára pedig két baloldali jogász is pályázott. Bár az afroamerikai nő megnyerte az előválasztást, novemberben még le kell győzni az előválasztáson második George Gascónt, aki San Francisco kerületi ügyésze volt egészen tavaly őszig. 

A vádemelés a legjobbkor jött Gascón számára, akit a Los Angeles megyei helyettes kerületi ügyészek honlapja szerint Soros György is támogat.  Ugyanakkor Gascónnak magyarázatot kell arra adnia, hogy San Franciscóban miért volt kétszer annyi vagyon elleni bűncselekmény, mint Los Angelesben.

Gascónt egyébként olyan demokrata párti politikusok is támogatják, akik Soros György fiával, Alexander Sorossal ápolnak jó kapcsolatot.  A volt kerületi ügyészt többek között a Donald Trump körüli impeachment egyik meghatározó alakja, Adam Schiff és Joe Biden egyik alelnökjelöltje, Kamala Harris is támogatja.