Biztató adatok érkeztek Szerbiából, már a második hullámra készülnek

koronavírus szerbia
Védőmaszkos utas a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren 2020. május 21-én. A szerb hatóságok enyhítettek a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorításokon, de a repülőtérre csak érvényes jeggyel rendelkezők léphetnek be, ahol kötelező a védőmaszk és a fertőtlenítőszerek használata.
Vágólapra másolva!
Ígéretesen alakul a járványhelyzet Szerbiában: több mint egy hónapja nem volt olyan alacsony az új koronavírus-fertőzöttek száma, mint most. Bosznia-Hercegovinában az augusztusi rendezvényeket is online tartják, Montenegróban pedig a turizmus felélesztésén gondolkodnak.
Vágólapra másolva!

Szerbiában szerdáról csütörtökre 26 738-ról 27 033-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, vagyis a napi új fertőzöttek száma 300 alá csökkent. Szerdán kilenc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 614-re emelkedett. Ana Brnabic miniszterelnök szerint az ország felkészülten várja az őszt, a koronavírus-járvány második hullámát és az influenzaszezont.

Bosznia-Hercegovinában szerdáról csütörtökre 12 856-ról 13 138-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és heten haltak bele a Covid-19-betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 379-re emelkedett. Az aggasztó járványhelyzet miatt

a Szarajevói Filmfesztivál szervezői az online térbe helyezték át az augusztus 14. és 21. közötti hétre

tervezett rendezvényt. A fesztivál versenyprogramjának filmjeit és a készítőkkel zajló beszélgetéseket is a rendezvény honlapján követhetik az érdeklődők.

Védőmaszkos utas a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

Koszovóban egy nap alatt 9274-ről 9492-re nőtt az azonosított fertőzöttek és tizenöttel 284-re a halálos áldozatok száma.

A koszovói kormány

tárgyalásokba kezdett a nemzetközi egészségügyi szervezetekkel a koronavírus elleni védőoltás mihamarabbi beszerzéséről.

Észak-Macedóniában egy nap alatt 11 202-ről 11 289-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Szerdán hat halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, így a halottak száma 511-re nőtt.

Montenegróban csütörtökre 3361-ről 3411-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában négy halálos áldozata volt a koronavírusnak, így a halottak száma 57-re nőtt. A szakemberek azt mérlegelik, hogy milyen feltételek mellett nyithatnák meg a határokat a térség állampolgárai számára, a környező országokból ugyanis több mint egy hónapja nem utazhatnak turisták az Adria-parti államba.