A francia kormányfő bejelentette kedden, hogy meghosszabbítják a maszk viselésének előírásait a szabadtéri közterületeken, mert a koronavírus terjedésének alakulása "aggasztó".

Jean Castex miniszterelnök Montpellier orvosi egyetemét meglátogatva közölte: a kormány megbízottjainak (prefektusoknak) a feladata lesz, hogy egyeztessék a helyhatóságokkal az intézkedések végrehajtását, és érjék el a maszkok viselésének kiterjesztését a lehető legnagyobb területre.

Párizsi lakosok augusztus 11-énForrás: AFP/Alain Jocard

Castex a látogatás során többször is hangsúlyozta az egyének és közösségek felelős viselkedésének fontosságát, miközben azt is kijelentette, hogy a járvány nem terjed ki az ország minden területére. Egy augusztus 1-jén kiadott rendelete alapján 330 önkormányzat már elrendelte a maszkok viselését bizonyos nagy forgalmú közterületeken, de véleménye szerint "ennél sokkal messzebb kell menni".

A fő indoka az, hogy Franciaországban komolyan romlott a koronavírus-helyzet az utóbbi napokban: napi 2000 új fertőzöttet észlelnek az egy héttel korábbi ezer helyett.

Mindez nyugtalanító, főként azért, mert "kisebb óvatosság, kisebb fegyelem és kisebb szolidaritás" figyelhető meg, még ha ez nem a többség viselkedése is - közölte.

"Ha nem reagálunk közösen, olyan járványveszélynek tesszük ki magunkat, amelyet nehéz ellenőrzés alatt tartani", mert feszültséget okozna az egészségügyi rendszerben, de a gazdaságban és az új tanév lebonyolításában is. Ezt "senki sem akarja ismét átélni" - mondta Castex.

A kormányfő azt is bejelentette, hogy a járványnak szentelt szerdai tanácskozáson elrendelik majd az 5 ezer fősnél nagyobb események szervezésének tilalmát október 30-áig.