Háromra nőtt a fehéroroszországi tiltakozások halálos áldozatainak száma

LUKASENKA, Aljakszandr
Szoligorszk, 2020. augusztus 17. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ellen tüntetnek Szoligorszkban 2020. augusztus 17-én. Fehéroroszországban egy hete tüntetnek, mert a tiltakozók szerint Lukasenka csalással nyerte meg az augusztus 9-i elnökválasztást. MTI/EPA/STR
Vágólapra másolva!
Háromra nőtt az Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő fehérorosz államfő vitatott újraválasztása ellen zajló tiltakozások halálos áldozatainak száma - közölte a fehérorosz sajtó szerdán.
Vágólapra másolva!

A negyvenes évei közepén járó Henadzij Sutov a délnyugati Breszt városában kapott lőtt sebet egy tüntetés során. A minszki egészségügyi minisztérium megerősítette, a fehérorosz állampolgár Sutovot kritikus állapotban vitték kórházba a múlt héten, de életét megmenteni nem tudták. A férfi szerdán halt meg.

A fehérorosz hatóságok korábban a tüntetésekkel összefüggésben két halálesetet erősítettek meg, az egyiket Minszkben, a másikat Gomel városában.

Aljakszandr Lukasenka ellen tüntetnek Szoligorszkban 2020. augusztus 17-én Forrás: MTI/EPA/Str

Lukasenka a nap folyamán utasította a belügyminisztériumot, hogy vessen véget a rendbontásoknak az országban, különösen pedig Minszkben - jelentette szerdán a Belta fehérorosz állami hírügynökség.
"Ne legyenek többé zavargások Minszkben. Az emberek belefáradtak ebbe, békét és nyugalmat követelnek" - hangoztatta.

A fehérorosz választási bizottság szerdán bejelentette, hogy a hivatalos eredmények alapján a hatodik államfői mandátumát a szavaztok 80 százalékával elnyerő Lukasenkát két hónapon belül beiktatják.

A helyi sajtó szerint a vitatott augusztus 9-i elnökválasztás nyomán kibontakozó tüntetéssorozat kezdete óta első alkalommal tettek eleget fehérorosz hatóságok a tüntetők követeléseinek. A lengyel határon található Grodno városvezetése honlapján közzétett egy tízpontos nyilatkozatot "válaszul a közösség panaszaira".

Ennek értelmében Grodno központi terein továbbra is engedélyezik a tüntetéseket, a sztrájkokban részt vevő dolgozóknak pedig nem kell következményekkel számolniuk a munkabeszüntetések miatt. A városban egyébként új tanácsot is létrehoztak, amelyben a hatóságok és a civiltársadalom képviselői egy asztalnál ülnek.

Aljakszandr Lukasenka országa biztonsági tanácsának ülésén Minszkben 2020. augusztus 19-én Forrás: MTI/EPA/Belta pool/Andrej Sztaszevics

Az ellenzéki koordinációs tanács szerdán megkezdte a Fehéroroszországban kialakult helyzet rendezési tervének megvitatását - közölte a testületben részt vevő Paval Latuska volt színházi igazgató. Mint mondta, a lehető leghamarább el kell fogadni ezt a dokumentumot, hogy a voksolás eredményei ellen tiltakozó emberek elé lehessen terjeszteni véleményeztetésre.

Latuska egyben felkérte Oroszországot: járjon közbe annak érdekében, hogy a fehérorosz ellenzék bekapcsolódhasson a minszki vezetéssel folytatott párbeszédbe.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdán fehérorosz hivatali partnerével, Roman Holovcsenkával beszélt telefonon a többi között Moszkva és Minszk kapcsolatainak elmélyítéséről. Az orosz kormányzati közlemény szerint a két politikus az orosz-fehérorosz kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiszélesítésének kihívásait vitatta meg, valamint az együttműködés elmélyítéséről is tárgyalt az energetika, illetve az ipar területén.

A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált.

A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat, valamint gumilövedékeket vetettek be.