Eszméletlen állapotban, mérgezéssel vitték kórházba Alekszej Navalnijt, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban - közölte Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára csütörtökön a Twitteren.

Omszk első mentőkórházának intenzív osztályán a politikust lélegeztetőgépre kötötték. Anatolij Kalinyicsenko, a kórház helyettes főorvosa délután közölte, hogy állapotát sikerült stabilizálni. Egy korábban azt mondta, hogy az orvosok "reálisan küzdenek Alekszej Navalnij életéért".

Alekszej NavalnijForrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára és az omszki egészségügyi hivatal szerint kómába esett. Alekszej Venegyiktov, a független hangvételű Eho Moszkvi rádió főszerkesztője úgy értesült, hogy Navalnij már önállóan lélegzik.

A politikus csapata kihívta a rendőrséget a kórházba, ahol híradások szerint megjelentek a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei is. Hivatalos diagnózist egyelőre nem közöltek, de a tervek szerint ez még a nap folyamán megtörténik.
Nincs bizonyosság afelől, hogy (a páciens) állapotának oka mérgezés. Természetesen a mérgezést az állapotromlás egyik lehetséges okaként vizsgáljuk - nyilatkozott Kalinyicsenko doktor.

Jarmis a Twitteren azt írta, hogy Navalnij reggel óta csak egy feketeteát ivott. Feltételezése szerint a vloggert megmérgezhették."Az orvosok azt mondták, hogy a meleg folyadék felgyorsította a toxin feszívódását" - írta Jarmist.

A sajtótitkár emlékeztetett arra, egy éve Navalnijt "megmérgezték" a fogházban, úgy vélekedett, "nyilvánvaló, hogy most is ugyanazt tették vele". Az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, a politikus a gépen nem sokkal a felszállás után verejtékezni kezdett, majd, mielőtt elájult, arra kérte Jarmist, hogy beszéljen hozzá, hogy a hangjára összpontosíthasson. A szóvivő a feltételezett mérgezést a szeptember 13-án esedékes regionális és parlamenti pótválasztásokkal hozta összefüggésbe.

Jaroszlav Asihmin, aki 2013 óta a politikus kezelőorvosa, a Meduza ellenzéki hírportálnak nyilatkozva közölte, hogy tárgyalások folynak Navalnij Nyugat-Európába, Strasbourgba vagy Hannoverbe való szállításáról, ezt azonban megnehezítik a koronavírus-járványhelyzet miatt bevezetett közlekedési korlátozások. Asihmin doktor úgy vélekedett, hogy Hannoverben jobb toxikológiai kivizsgálást kaphatna, mint Moszkvában, ugyanakkor Kalinyicsenkóhoz hasonlóan azt mondta, hogy a mérgezés nem bizonyított.

Dmitrij Peszkov, elnöki szóvivő közölte, a Kreml, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá, kész lesz segíteni abban, hogy Navalnijt külföldi gyógykezelésre evakuálják. Mint mondta, ha a laboratóriumi vizsgálat megállapítja a mérgezés tényét, az ügyben nyomozás indul.Továbbá közölte: a Kreml tudatában van annak, hogy Navalnit súlyos állapotban kezelik Omszkban és hogy a legjobb helyi orvosok moszkvai szakértőkkel konzultálnak, és mindent megtesznek, amit csak lehet.

Peszkov felhívta rá a figyelmet, hogy Vlagyimir Putyin elnök külön nem, csak az általános sajtószemle keretében kap tájékoztatást Navalnij állapotáról. Egyúttal mielőbbi jobbulást kívánt az ellenzéki aktivistának, "mint bármely orosz állampolgárnak".

Sajtójelentések szerint Navalnij az elmúlt napokban Novoszibirszkben tartózkodott, ahol a szeptemberi választásokon indulni szándékozó ellenzéki jelöltekkel találkozott. Innen a politikus Tomszkba indult tovább, ahonnan éppen Moszkvába tartott, amikor a repülőgépen rosszul lett.

A politikus reggel a tomszki reptér bécsi kávézójában ivott teát. Az Interfax szerint a vendéglátó egység biztonsági kamerájának videofelvételét vizsgálják. Navalnij felesége, Julija a nap folyamán megérkezett az omszki kórházba, de ott, ellenzéki sajtóforrások szerint nem engedték be a férjéhez és felvilágosítást sem kapott az állapotáról.