Kómában van Alekszej Navalnij

NAVALNIJ, Alekszej
Alekszej Navalnijnek bejött a blöff, az egyik orosz ügynök bedőlt a kamuhívásnak.
Vágólapra másolva!
Orvosi repülőgép indult Nürnbergből Omszkba péntek hajnalban, hogy Németországba vigye a feltehetően megmérgezett Alekszej Navalnij orosz politikust - jelentette a Bild című német lap. Csakhogy orosz orvosa szerint Navalnij nincs szállítható állapotban.
Vágólapra másolva!

Jaka Bizilj filmproducer a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy a gépen orvosi csoport utazik, és ha a politikus szállítható állapotban van, akkor már várhatóan pénteken Berlinbe viszik.

Alekszej Navalnij Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Bizilj szerint a szállítás és a gyógykezelés költségeit magánadományokból fedezik.

Kira Jarmis, az ellenzéki politikus sajtótitkára pénteken a Twitteren az omszki első mentőkórház főorvosára hivatkozva közölte azonban, hogy Navalnij egyelőre nincs szállítható állapotban.

- írta Jarmis, hozzátéve, hogy az orvosok számára nem elegendő indok, hogy a rokonok az elszállítás mellett döntöttek.

Az Omszk megyei egészségügyi minisztérium közölte, hogy helyi és Moszkvából érkező orvosok konzíliumot tartottak annak eldöntésére, hogy szállítható állapotban van-e a politikus. A mentőkórház csütörtökön összeállított szakvéleménye nemleges volt.

A Kreml egyébként korábban jelezte, hogy hozzájárulását adja a politikus külföldi kezeléséhez, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá.

Navalnij csütörtökön került kórházba Omszkban.

Orvosai szerint kómában van.

Szóvivője meggyőződése szerint a politikus mérgezés áldozata lett. Állapotáról részleteket nem tudni. Egyik kezelőorvosa csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Navalnij állapota „komoly, de stabil", és ő sem zárta ki a mérgezés lehetőségét.