Folytatódott a radikális baloldali tombolás Portlandben. A város utcáin a rendőrök és a radikális baloldal mellett megjelent az úgynevezett Blue Lives Matter mozgalom is, amely a rendvédelmi szervek érdekeit képviseli, és azt akarja elérni, hogy nyilvánítsák gyűlölet-bűncselekménnyé a rendőrökkel szemben elkövetett atrocitásokat. Portlandben a szélsőségesek ezúttal guillotine alá helyezett amerikai zászlót égettek el. Beverly Hillsben pedig a radikális baloldaliak rátámadtak Donald Trump elnök támogatóira. 

Az Oregon állambeli Portlandben már 87. napja folynak a radikális baloldali megmozdulások. Az események központjának még mindig a szövetségi bíróság épülete számít, amelyet számos alkalommal megostromoltak a radikális baloldali és antifa aktivisták, de nem sikerült elfoglalniuk.

A Post Millennial és a Fox News beszámolói alapján, a szombati tüntetéseken két új jelenség volt megfigyelhető. Egyrészt, a demokrata vezetésű városban a szélsőségesek randalírozása nem korlátozódott éjszakára, másrészt megjelentek ellentüntetőkként a Blue Lives Matter aktivistái is a helyszínen.

Mi a Blue Lives Matter?
A Blue Lives Matter 2014. december 20-án jött létre, New Yorkban, nyugalmazott, illetve jelenleg is aktív rendőröket tömörítő civil szervezetként. A létrejötte közvetlen kiváltó oka az volt, hogy New Yorkban meggyilkoltak két rendőrt, Rafael Ramos-t és Wenjian Liu-t. A közvetett oka pedig a Black Lives Matter 2013-as megalakulásával hozható összefüggésbe, mintegy válaszreakcióként értelmezhető. A Blue Lives Matter legfőbb célkitűzése, hogy nyilvánítsák gyűlölet-bűncselekménnyé és büntessék szigorúbban a rendőrök ellen elkövetett atrocitásokat. Továbbá képviselik a tűzoltókat is. Az aktivistáik az utóbbi időszakban a radikális baloldal célpontjaivá váltak. A mozgalom egyébként republikánus pártinak és jobboldalinak nevezhető, a tagjai pedig támogatják Donald Trump jelenlegi elnököt.

A radikális baloldaliak rátámadtak a Blue Lives Matter mozgalom tagjaira, illetve a rendőrökre. Közben azt skandálták, hogy „nincs igazság, nincs béke".

Erre válaszul a Blue Lives Matter aktivisták azt harsogták, hogy mondjatok nemet a marxizmusra. A jobboldali ellentüntetőknek ez a szlogen vált a jelszavává.

Az antifák közben amerikai zászlót égettek el, ami kiváltotta a rendőri érdekvédelmi szervezet dühét.

Volt, aki a rendőrség épülete előtt guillotine alá helyezett egy csillagsávos lobogót és ezt követően gyújtotta fel.

Egyes radikális baloldaliak ismeretlen folyadékkal töltöttek meg óvszereket, illetve emberi vizelettel üvegeket, amiket a rendőrökre dobtak.

Továbbá követelték a rendőrség megszűntetését, a Blue Lives Matter tagjait pedig „fehér nacionalistáknak" minősítették, annak ellenére, hogy a jobboldali aktivisták körében voltak afroamerikaik is.

Az erőszakos összecsapások éjszaka is folytatódtak.

Donald Trump elnök a Twitter-oldalán elítélte a radikális baloldal legújabb portlandi randalírozását, majd ismét felszólította a város demokrata vezetését, hogy kérjék a szövetségi erők segítségét az erőszak megfékezése érdekében. Egyúttal megdicsérte a jelenlévő, csekély létszámú szövetségi rendfenntartókat, hogy megvédték a bíróság épületét.

Beverly Hillsben is összecsapások voltak

A Breitbart beszámolója alapján a Kalifornia állambeli, gazdagok lakta Beverly Hillsben is voltak szombaton megmozdulások.

A radikális baloldalt a kaliforniai városban is a Black Lives Matter, illetve az antifa képviselte. Újdonságnak nevezhető, hogy a Trumpot támogató jobboldali aktivisták is az utcára vonultak.

A két csoportosulás között összecsapások alakultak ki.

Donald Trump vasárnap a demokrata vezetésű városokban zajló erőszakos megmozdulásokat a baloldal kormányellenes akciónak minősítette. Szerinte a polgármestereknek kellene rendet tenniük az általuk irányított településeken, ha ez nem megy, akkor pedig forduljanak a washingtoni kormányzathoz, utalva itt közvetve a szövetségi erők bevetésének a lehetőségére.