Megint gyorsan nő a fertőzések száma Csehországban

Csehország, Prága, koronavírus, COVID-19
A csehek a prágai Károly-hídon egy 515 méteres megterített asztalnál ünnepelték 2020. június 30-én, hogy véget értek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások.
Vágólapra másolva!
Csehországban pénteken 486 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány tavaszi kezdete óta a második legnagyobb esetszám - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel nyilvánosságra hozott adatokból.
Vágólapra másolva!

Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, már 23 777 ember kapta meg a Covid-19 betegséget Csehországban. A legmagasabb napi esetszámot - 503 új igazolt beteg - augusztus 21-én regisztrálták.

A csehek a prágai Károly-hídon egy 515 méteres megterített asztalnál ünnepelték június 30-én, hogy véget értek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások Forrás: AFP/Michal Cizek

Egyébként

az utóbbi két hétben mutatták ki a négy legmagasabb napi esetszámot.

A betegek mintegy 75 százaléka már meggyógyult. A fertőzés következtében eddig 419-en haltak meg. A betegek jelenlegi száma 5861, kórházi kezelésre 139-en szorulnak, közülük 32 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Az utóbbi napokban ezek a számok is mérsékelten növekedtek.

120 fertőzésgóc van az országban

Bár a betegség lefolyása az érintettek többségénél nagyon enyhe, a napi esetek számának gyors növekedése aggodalmat váltott ki. Az iskolák szeptemberi megnyitásával a szakemberek a helyzet további romlására számítanak.

Az egészségügyi minisztérium hétfő este kiadott rendkívüli rendelete szerint szeptembertől kötelező lesz az arcmaszk használata az egészségügyi és a szociális intézményekben, a hivatalokban, a tömegközlekedési eszközökön és a választási helyiségekben. Ugyanakkor pozitív koronavírus-teszt esetében a kötelező karantén az eddigi két hétről 10 napra csökken.

Adam Vojtech, az egészségügyi tárca vezetője pénteken megerősítette, hogy újabb országos óvintézkedéseket, mint például a üzletek vagy a vendéglők nyitva tartásának korlátozását, a hatóságok nem terveznek.

A miniszter szerint

mert a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a fertőzés terjedését.

Az országban jelenleg több mint 120 helyi fertőzésgóc van, ahol fokozott óvintézkedések érvényesek. A fertőzés az utóbbi időben leginkább Prágában terjed, ahol százezer lakosra jelenleg 39 beteg esik.