Ismét több ezren tiltakoznak Minszkben

LUKASENKA, Aljakszandr
Minszk, 2020. szeptember 6. A fehéroroszországi elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó nők új választások megtartását követelik nemzetközi megfigyelők jelenlétével Minszkben 2020. szeptember 5-én. Az augusztus 9-i elnökválasztás óta mindennaposak a tüntetések Fehéroroszországban, mert a tiltakozók szerint az országot 26 éve irányító Aljakszandr Lukasenka elnök csalással győzött. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
A hatóságok figyelmeztetése ellenére ismét több ezer ember vonult az utcákra Minszkben, hogy a Fehéroroszországot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenko elnök távozását követeljék.
Vágólapra másolva!

A hatalmas tömeg az 1995 előtt is használt, az első világháború utáni első fehérorosz köztársaság fehér-vörös-fehér zászlajával vonult fel, és azt skandálta, hogy "Fehéroroszország él!".

A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel vonultak ki, és több embert is őrizetbe vettek.

A helyi sajtó szerint a tüntetés környékén lezárták az utcákat, és a belügyminisztérium tudatta, hogy kész még több rendfenntartót küldeni az utcákra. A hatóságok figyelmeztették az embereket, hogy maradjanak otthon, és ne vegyenek részt az ellenzék által "Az egység menete" névre keresztelt felvonuláson.

A fehéroroszországi elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó nők új választások megtartását követelik nemzetközi megfigyelők jelenlétével Minszkben 2020. szeptember 5-én. Forrás: MTI/EPA/-

Minszken kívül is voltak tiltakozások.

Grodno városából egy tiltakozó által feltöltött videón az látható, hogy egyenruhások rohanják le a tüntetőket, és könnygáz bevetéséről is érkeztek hírek.

Előző hét vasárnap a hatóságok tiltása ellenére több százezren vonultak fel Lukasenko távozását követelve, aki az ellenzék szerint csalással szerezte meg a voksok 80 százalékát az augusztus 9-én tartott elnökválasztáson. A tiltakozók az elnök lemondása mellett új választásokat, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a rendőri erőszak kivizsgálását követelik.

Fehéroroszországban az elnökválasztás éjszakája óta rendszeresek az elnök elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni.

Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.