Helikopterrel kellett lehozni egy részeg turistát az osztrák Alpokból

Vágólapra másolva!
Helikopterrel kellett lehozni egy részeg turistát az osztrák Alpok egy csúcsáról a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Egy 25 éves német turista szombaton egyedül mászott fel a tiroli Zillertali-Alpok egy több mint 3000 méteres csúcsára, az Olpererre, majd betért az Olpererhütte nevű hegyi fogadóba, ahol elég sok alkoholt ivott.

A fogadó tulajdonosa este 18.45 körül hívott segítséget. Elmondása szerint a férfi agresszíven viselkedett a többi vendéggel, ezért ki kellett utasítania a hüttéből.

Mivel egyedül már nem tudott leereszkedni, a jelzett turistaút közelében lefeküdt.

A rendőrség helikoptere vitte le a völgybe. A mentésben az alpesi rendőrségen kívül a ginzlingi hegyi mentők is részt vettek. A turistát a helyi hatóság vonja felelősségre szabálysértés miatt.