Forgalomba került az első orosz vakcina

PUTYIN, Vlagyimir, vakcina
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele - közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.
Vágólapra másolva!

A tárca szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett oltóanyag az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) laboratóriumaiban

sikeresen átesett a megfelelő minőségellenőrzésen.

A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan az ország régióiba is el fog jutni.

Az orosz egészségügyi minisztérium által közreadott kép a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinát tartalmazó ampullákról Moszkvában Forrás: MTI/EPA/Orosz egészségügyi minisztérium/-

Mihail Murasko egészségügyi miniszter hétfőn kiadott közleménye szerint az oltóanyag klinikai tesztelésének harmadik szakasza ezen a héten kezdődik meg a moszkvai poliklinikákon, 40 ezer önkéntes bevonásával. Az orosz főváros hétfőn arról adott ki tájékoztatást, hogy a kísérletben való részvételre mintegy 25 ezren jelentkeztek.

Több mint 38 millió tesztet végeztek el

Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5099-cel 1 035 789-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,2 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzések számát tekintve

az Egyesült Államok (6 301 321), India (4 280 422) és Brazília (4 147 974) után.

Az aktív esetek száma 1795-tel 167 747-re nőtt. A halálozások száma 122-vel 17 993-ra, a felépüléseké pedig 6772-vel 850 049-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 38,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 202 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 205 800 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.