Fertőzéssel kórházban kezelik Kovács Gergely gyulafehérvári érseket

KOVÁCS Gergely
Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a homíliát mondja az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a Szent István-bazilikában tartott szentmisén 2020. augusztus 20-án.
Vágólapra másolva!
Koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezelik Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érseket, akinek az elmúlt napokban megfázási tünetei voltak, majd koronavírus-tesztje pozitív lett - közölte szerdán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal.
Vágólapra másolva!

A Romkat.ro erdélyi katolikus hírportálon közzétett közlemény szerint az érseket szeptember 8-án este szállították kórházba rossz közérzettel.

Egészségi állapota az augusztus 29-i püspökszentelés óta romlott.

Akkor szentelték fel Csíksomlyón Kerekes Lászlót, akit Ferenc pápa az idén nevezett ki a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé.

Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a homíliát mondja az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a Szent István-bazilikában tartott szentmisén 2020. augusztus 20-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A közlemény szerint kezdetben a meghűlés tünetei mutatkoztak az érseknél, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával. Tegnap estig elkülönülve volt a szobájában, hogy ne veszélyeztesse a környezetében élők és dolgozók egészségét.

A hűlésre alkalmazott kezelés nem hozta meg a várt eredményt, maradt a magas láz, száraz köhögés, fejfájás és a rossz közérzet, majd tegnap koronavírus-tesztjének eredménye pozitív lett.

A közlemény szerint az érsek imát kért híveitől, és arra szólított fel, hogy vigyázzunk a magunk és mások egészségére.

Az 52 éves Kovács Gergelyt Ferenc pápa tavaly nevezte ki gyulafehérvári érsekké Jakubinyi György nyugalmazott érsek utódaként.

Az új érseket február végén szentelték püspökké, és iktatták hivatalába.