Meghalt Szabó István Oscar-díjas forgatókönyvírója, Ronald Harwood

Vágólapra másolva!
Meghalt 85 éves korában Ronald Harwood Oscar-díjas forgatókönyvíró és drámaíró - idézte ügynökét, Judy Daisht a BBC. Két Szabó István-film forgatókönyvét is ő írta: egyrészt saját drámájából, A karmesterből készített Szembesítést, másrészt a Csodálatos Júliát. Utóbbi film Maugham regényéből készült, és a filmet Oscar-díjra is jelölték. Harwood-ot háromszor jelölték Oscarra, és A zongorista című Polanski-remekmű forgatókönyvéért meg is kapta.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai-brit filmes kedden halt meg természetes okok következtében.

Részlet a Szembesítésből, Szabó István filmjéből. Harvey Keitel és Stellan Skarsgård (háttal)

Harwood a második világháború utáni brit drámaírók egyik legnagyobbja volt, Az öltöztető, A karmester és a Kvartett - A nagy négyes című darabjaiból film is készült, maga dolgozta át őket.

A legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját Roman Polanski 2002-es filmje, A zongorista forgatókönyvéért kapta. 2008-ban a BAFTA díját is elnyerte a Szkafander és pillangó című 2007-es filmdrámáért,

két évvel később a királynő lovaggá ütötte.

2018-ban a Warwicki Egyetem hallgatóinak lapja, a The Boar interjút készített vele, azt is megkérdezték tőle, hogy mi lesz a művészi hagyatéka.

A zongorista (Adrien Brody)

- válaszolta akkor Harwood.