Fehér oroszlánkölyök került elő egy autópálya-baleset után egy kamionból Nyugat-Németországban.

A héthónapos nőstény jól van - közölte szerdán a német állatkert, amely befogadta.
A ritka színű kölyköt azután fedezték fel, hogy egy szlovák kamion két másik járművel ütközött össze az A5-ös autópályán Heidelberg közelében kedden.

A kamionsofőrt és két utasát, akik mindannyian szlovák állampolgárok, kórházba vitték, hogy sérüléseiket ellássák. A fehér oroszlánkölyök sértetlenül bukkant fel a roncsok közül és Landau város állatkertjébe szállították.
Az oroszlán éjszaka tejet ivott, és már egy kis darált húst evett - mondta el a dpa német hírőgynökségnek a Reptilium állatkert munkatársa, Dominik Bischoff.

A gondozók Leának nevezték el a kis oroszlánt,

és egy rövid videót is közzétettek róla.

A kamionban a rendőrök megtalálták a dokumentumokat, amelyek szerint Lea Szlovákiából Barcelonába tartott, azt azonban nem tudni egyelőre, hogy útja törvényes volt-e.Szemtanúk szerint a kamionban egy tukán is volt, amely azonban a karambol után megszökött, azaz elrepült.