Megjelent az afrikai sertéspestis Németországban

sertéspestis illusztráció
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Elérte az afrikai sertéspestis Németországot, a sertéseknek halálos kórt okozó vírust  egy vaddisznótetemben mutatták ki - jelentette be csütörtökön Berlinben a szövetségi kormány mezőgazdasági és élelmezési minisztere.
Vágólapra másolva!

Julia Klöckner elmondta, hogy

a fertőzött vadállat tetemére az ország keleti részén fekvő Brandenburg tartományban bukkantak rá, a lengyel határtól néhány kilométerre.

A pestist a tartományi és a szövetségi referencia-laboratórium is kimutatta a maradványokból vett mintákban. Így bizonyossá vált, hogy az Európai Unió területén 2014-ben megjelent vírus elérte Németországot.

Illusztráció. Forrás: AFP/Imaginechina/Chen Meiming

Az eset miatt megkezdte működését az állatok körében terjedő járványok elleni védekezést összehangoló nemzeti válságstáb, a kormány pedig felvette a kapcsolatot az Európai Bizottsággal és Európán kívüli partnerekkel is.

Az illetékes helyi hatóságok a vírus terjedésének feltartóztatására elrendelhetnek egyebek mellett közlekedési korlátozásokat, megtilthatják a vadászatot, korlátozhatják mezőgazdasági területek használatát, vagy akár le is zárhatnak területeket.

A legfőbb cél annak megakadályozása, hogy a vírus megjelenjen házi sertésekben.

A lengyel határ mentén fekvő tartományok - Brandenburg mellett Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Szászország - hatóságai hónapok óta fokozott készültségben vannak, mert

2019 novembere óta több mint ötven sertéspestis-fertőzött vaddisznótetemet találtak Lengyelország nyugati részén.

A kép illusztráció Forrás: Jasmin Raffaele/Pixabay

Ezért számos régióban telepítettek különleges - elektromos áramot vezető és a farkas, a medve és az ember szervezetét jellemző szagmintákból összeállított keveréket kibocsátó - mobil kerítést,

hogy gátolják a vaddisznócsordák átvándorlását Lengyelországból. A vírus kizárólag a vaddisznókat és a házi sertéseket betegíti meg, más állatokra és az emberre veszélytelen.