Az Egyesült Arab Emírségek példáját követve Bahrein is megállapodott Izraellel a kapcsolataik normalizálásáról - jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Twitteren pénteken.

Az elnök közölte, hogy a két ország a teljes körű diplomáciai kapcsolatok létesítéséről egyezett meg, s közzétette az erről szóló közös nyilatkozatot is. Újabb történelmi áttörés ma - írta a mikroblogban Trump.

A közleményből kiderül, hogy ez a megállapodás is az amerikai elnök közreműködésével született meg. Donald J. Trump elnök, őfelsége Hamad bin Ísza Szalmán Ál Halífa, a Bahreini Királyság uralkodója és Benjámin Netanjahu, Izrael kormányfője ma megbeszélést folytatott és megegyezett a teljes körű diplomáciai kapcsolatok létrehozásában Izrael és a Bahreini Királyság között - olvasható a Twitteren megjelent szövegben.

A közleményben kiemelték azt is, hogy az egyezmény történelmi áttörés a közel-keleti béke szempontjából. "A közvetlen párbeszéd és a kapcsolatok e két dinamikus társadalom és fejlett gazdaság között tovább segítik a Közel-Kelet pozitív átalakulását és megnövelik a stabilitást, a biztonságot és a fellendülést a térségben" - szögezték le.

Az amerikai elnök mögött David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete, Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, Mike Pence alelnök, Jared Kushner, Trump veje és tanácsadója, valamint Brian Hook, az amerikai külügyminisztérium iráni különmegbízottja (b-j).Forrás: MTI/AP/Andrew Harnik

A közlemény közölte azt is, hogy Bahrein elfogadta a meghívást az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti történelmi megállapodás hivatalos aláírásának ceremóniájára, amelyre kedden kerül sor a Fehér Házban.

Donald Trump a héten az egyik sajtókonferenciáján utalt arra, hogy két további arab ország is diplomáciai kapcsolatot létesíthet a zsidó állammal. Amerikai sajtójelentések szerint Bahrein után Omán lehet a következő állam.