Fontos előrelépés történt egy leendő líbiai egységállam működtetéséhez

Vágólapra másolva!
Líbiában a rivális felek megegyeztek a kulcsfontosságú tisztségek elosztásáról egy jövőbeni egységes államban - derül ki a nemzetközileg elismert líbiai egységkormány (GNA) és a tobruki központú parlament képviselőinek találkozójáról kiadott csütörtöki közös közleményből.
Vágólapra másolva!

A felek az elmúlt napokban a marokkói Buznika üdülőhelyen folytattak tárgyalásokat. A tájékoztató szerint átfogó megállapodásra jutottak arról, hogy milyen elvek és feltételek mellett lehet kulcsfontosságú tisztségeket betölteni az állami intézményekben. Részletekkel nem szolgáltak.
Közölték azt is: szeptemberben ismét megbeszéléseket folytatnak arról, hogy a most született egyezséget miképpen lehet megvalósítani.

Két hét múlva folytatják

Mohammed Halifa, az állami főtanács, a GNA tanácsadói testületének képviselője azt mondta, megállapodtak abban, hogy a legmagasabb tisztségeket földrajzi elvek alapján osztják el. Az elvek hivatalos kihirdetése előtt azonban meg kell várni, hogy a felek szövetségesei is jóváhagyják azokat. A megbeszélések szeptember 25-én folytatódnak.

Ügyeskedő manőver

A marokkói tárgyalások azt követően kezdődhettek el, hogy a GNA a múlt hónapban tűzszünetet hirdetett és ennek megtartására szólította fel szövetségeseit. Halífa Haftar tábornok, a tobruki parlament szövetségese a tűzszünetet az egységkormány ügyeskedő manőverének nevezte és elutasította.

2011 óta

Líbia 2011-ben, Moammer Kadhafi diktátor megbuktatása és meggyilkolása után süllyedt káoszba, az ország mély politikai és gazdasági válságba sodródott. Líbia keleti és déli felének legnagyobb részét a tobruki központú parlamentre támaszkodó, Halífa Haftar tábornokhoz köthető vezetés tartja hatalmában, Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek pártfogását élvezve. Az Ankara által támogatott tripoli egységkormány ellenőrzése gyakorlatilag csak a fővárosra és a környező területekre terjed ki.