Újabb vesztegetési ügy miatt emeltek vádat a volt brazil elnök ellen

corruption Horizontal POLITICAL SCANDAL PERSON-POLITICS JUSTICE RALLY HOMAGE RAISED FIST CLENCHED FIST BUST ATTITUDE
Luiz Inacio Lula da Silva - Korábbi felvétel
Vágólapra másolva!
Kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt újabb vádat emeltek Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnök ellen - közölte helyi idő szerint hétfőn Curitiba állam ügyészsége.
Vágólapra másolva!

Lula a vád szerint mintegy 4 millió real (228 millió forint) értékben fogadott el kenőpénzt 2013-ban és 2014-ben az Odebrecht brazil építőipari vállalattól. Lula ügyvédei szerint az átutalások törvényes keretek között történtek.

Luiz Inacio Lula da Silva a korrupciós ügye miatt nem is tudott indulni a 2018-as elnökválasztáson Forrás: AFP/Nelson Almeida

Ez a negyedik vádpont, amelyet a volt elnökkel szemben megfogalmaznak az ország legnagyobb korrupciós botrányában, az úgynevezett "Autómosó" műveletben.

Lulát korábban már el is ítélték korrupciós vádakkal, de tavaly novemberben szabadon engedték,

miután az alkotmánybíróság egy döntésével átértelmezte a büntető-törvénykönyvet, és eltörölte az elítélt bűnözők kötelező bebörtönzését abban az esetben, ha elvesztették első fellebbezési perüket.

Lula korrupciós ügye miatt nem tudott indulni a 2018-as elnökválasztáson, ami elősegítette a jobboldali Jair Bolsonaro győzelmét. Bolsonaro megválasztása után a Lula ügyében ítéletet hozó bírót, Sergio Morót nevezte ki igazságügyi miniszterének.