A saját mostohája kínzott halálra egy kilencéves kisfiút Idahóban. A nő nem bírta elviselni, hogy a koronavírus miatt otthon kell maradnia a gyerekkel, ezért serpenyővel és kutyapórázzal verte.

Holtan találtak egy kilencéves gyereket szeptember elején a rendőrök egy idahói házban - írja a Bors a CrimeOnline alapján. A cikk szerint a kisfiú súlyosan alultáplált volt, a teste pedig tele volt horzsolásokkal és sérülésekkel. 

Mint kiderült, a gyereket a saját mostohaanyja kínozta halálra, mert képtelen volt elviselni a társaságát, miután neki is otthonról kellett dolgoznia, és a gyereknek is otthon kellett maradnia a koronavírus miatt.

A 27 éves nő hol serpenyővel, hol övvel, hol pedig a kutya pórázával verte a gyereket, akinek egyáltalán nem adott enni, az utolsó hetekben csak rizsen és vízen tartotta.  

– A kisgyerek a mostohája foglyává vált, az apja pedig nem csinált semmit, hogy megfékezze a nőt – mondta az ügyről Tamara Kelly ügyész. A párnak három másik gyereke is van, őket máshol helyezték el.