Két férfit tartóztattak le egy 9 éves kislány megerőszakolása miatt Franciaországban

Vágólapra másolva!
Két, vélhetően migráns hátterű férfi erőszakolt meg a hétvégén egy 9 éves francia kislányt, illetve egyikük megbecstelenített egy 73 éves nőt is. A két férfit már letartóztatták.
Vágólapra másolva!

A BBC beszámolója alapján vasárnap, a nyugat-franciaországi Villiers nevű faluban egy férfi elrabolt egy 9 éves kislányt, akit a szülei elküldtek, hogy vegyen a helyi boltban kenyeret.

A kislányt betuszkolta egy Citroënbe, amiben volt egy másik férfi is, elhajtottak, majd mindketten megerőszakolták a gyereket.

Ezt követően kidobták az autóból, a kislányt nemsokára megtaláltak a helybeliek, és a Poitiers-ben lévő egyetemi kórházba szállították, ahol jelenleg is megfigyelés alatt tartják.

A gyermek szülei feljelentést tettek, majd megindult a hajsza az erőszakolók ellen.

A kegyetlen támadókat hétfőn este fogták el a közeli Saumur nevű falu területén.

Kiderült, hogy a Citroën, amit használtak, lopott volt.

Az egyik férfit még azzal gyanúsítják, hogy pénteken, szintén Villiers-ben megerőszakolt egy 73 éves nőt is.

A gyanúsítottak DNS-mintáinak a vizsgálata jelenleg folyamatban van.

Villiers polgármestere az idős nő megbecstelenítésével kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy

A környékbeliek szerint

az erőszakolók migránsok, vagy migrációs hátterűek, azonban a francia hatóságok soha nem közölnek adatokat a gyanúsítottak származásáról, állampolgárságáról,

így biztosat ebben a tekintetben nem lehet állítani.