Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8135-tel 1 159 573-ra emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint. Putyin elnök azt mondta a dél-koreai elnöknek, hogy beoltatja magát az orosz vakcinával. A Sputnik V teszteléséek harmadik szakasza zajlik, eddig ötezer embert oltottak be és a hivatalos közlés szerint nincs mellékhatás.

Ez a legnagyobb szám június 16. óta. A terjedés üteme második napja 0,7 százalékos, a korábbi 0,6 százalék után, a reprodukciós ráta pedig 1,2. Az új esetek 27 százaléka tünetmentes. Viktor Malejev akadémikus, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) központi vírustani kutatóintézetének szakértője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a Covid-19 terjedése október elejére stabilizálódik majd Oroszországban, és éri el az újabb a csúcsot. Mint monda, ehhez nem szükséges újabb szigorításokat bevezetni, elegendő a korábban elrendelt óvintézkedések, egyebek között a maszkviseleti előírás betartása.

Védőmaszkos járókelők Moszkva belvárosában 2020.08.20-án.Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Sefa Karacan

Anna Popova tisztifőorvos a Komszomolszkaja Pravda rádióadójának nyilatkozva az esetszámok növekedését a felső légúti betegségek időszakának beköszöntével magyarázta. Mint mondta, erre előre lehetett számítani.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (7 115 338), India (6 074 702) és Brazília (4 732 309) után.Az aktív esetek száma 5372-vel 193 286-ra nőtt. A halálos áldozatoké 61-gyel - ez az elmúlt két hét minimuma - 20 385-re, a felépülteké pedig 2702-vel 945 920-ra emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 45,4 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 308 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 224 240 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A Covid-19 elleni első orosz vakcinát, a Szputnyik V-t kidolgozó Gamaleja Intézet hétfőn közölte, hogy

az oltást eddig több mint ötezren kapták meg a klinikai kísérlet harmadik szakaszában vagy a polgári forgalomban.

Jelenős nemkívánatos tünetet vagy mellékhatást a vakcina leírásában foglaltakon felül senkinél nem észleltek.

Az orosz egészségügyi minisztérium által közreadott kép a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinát tartalmazó ampullákról Moszkvában 2020. augusztus 11-én.Forrás: MTI/EPA/Orosz egészségügyi minisztérium/-

Szöuli tájékoztatás szerint Vlagyimir Putyin elnök is be fogja oltatni magát.Ezt az orosz elnök dél-koreai hivatali partnerével, Mun Dzse Innel közölte hétfőn telefonon, amikor utóbbi látogatásra hívta akkorra, amikor a járványhelyzet stabilizálódik.
Elmegyek Koreába. Beoltatom magam az orosz vakcinával - jelentette ki Putyin a dél-koreai elnöki hivatalnak az orosz sajtó által ismertetett közleménye szerint, de nem mondta meg, hogy konkrétan melyik fejlesztés alatt álló készítményre gondolt.

Védőfelszerelésben tett látogatást Vlagyimir Putyin orosz elnök az egyik moszkvai kórházban márciusbanForrás: AFP/Alexey Druzhinin

A Kreml tájékoztatása szerint a Covid-19 elleni küzdelem fontos részét képezte a két elnök eszmecseréjének. Putyin augusztusban közölte, hogy a lányát beoltották a Szputnyik V-el, és az orosz kormány több tagja is megkapta már a vakcinát.Moszkvában hétfőtől érvényesek Szergej Szobjanyin polgármester ajánlásai, amelyek szerint mintegy ötezer vállalatnak lehetőség szerint ismét távmunkára kell átállítania alkalmazottjait, és a 65 év felettieknek tanácsos otthon maradniuk. Miattuk, valamint a szezonális felsőlégúti megbetegedések számának elszaporodása okán az orosz fővárosban előrehozottan megkezdték a távfűtési idényt.

Fertőtlenítést végeznek egy busz utasterében az új koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében Moszkvában 2020. március 20-án.Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A moszkvai metróban megszigorították az egészségügyi védőeszközök viselésének ellenőrzését. Az orosz főváros közlekedési vállalatának tájékoztatása szerint a közösségi közlekedés több mint 85 ezer utasát bírságolták meg a kesztyű- és maszkviselési kötelezettség május 12-i bevezetése óta. A büntetés 4 ezer rubel, átszámolva mintegy 16 ezer forint.