Új vizsgálat indul az Estonia komphajó 1994-es balesete ügyében, miután a Discovery forgatócsoportja felfedezett a hajótestben egy négyméteres léket, amelyről korábban nem tudtak.

Az új vizsgálat megindítását hétfőn jelentette be Jüri Ratas észt kormányfő, de ilyen értelmű közös nyilatkozatott is kiadott a finn, a svéd és az észt külügyminisztérium.

Az Estonia hajóorrának kiemelése 1994. november 19-énForrás: AFP/Jaakko Avikainen

Ratas sajtóértekezletén kijelentette, hogy új műszaki vizsgálatot kell végezni az Estonia pusztulásával kapcsolatban felmerült új körülmények miatt. A vizsgálat kiterjed majd víz alatti kutatásra is.

Hangsúlyozta, szeretnék, hogy fény derüljön a teljes igazságra. A további vizsgálatokat összehangolja a három ország a baleset utáni évben kötött megállapodásnak megfelelően.

A Discovery tévécsatorna a minap jelentette be, hogy az Estonia balesetéről készült új ötrészes sorozatában olyan, eddig nem ismert dolgokról lesz szó, "amelyek minden megváltoztatnak". Forgatócsoportja víz alatti robotok segítségével a hajótestben egy négyméteres léket fedezett fel, amelyet részben eltakar a tengerfenék. A vizsgálatban eddig részt vevő szakértők cáfolták, hogy létezne ilyen lék a roncsban.

Forrás: Origo

A Tallinn és Stockholm között közlekedő komphajó huszonhat éve, 1994. szeptember 28-ára virradóra süllyed el a Balti-tengeren. A balesetnek 852 halálos áldozata volt, többségük hullámsírba veszett. A roncs mindmáig a Balti-tenger fenekén fekszik. A szerencsétlenség okáról különféle találgatások láttak napvilágot, és máig fel-felbukkannak különféle magyarázatok. A balesetet vizsgáló bizottság hivatalos jelentésében az szerepelt, hogy a komp azért süllyedt el, mert a viharban leszakadt a hajóorr, és víz tódult a hajótestbe,

A tragédia a múlt XX. század egyik legsúlyosabb hajószerencsétlensége volt.