A mexikói kormány hétfőn közölte, hogy bezárja a Puente Grande nevű szigorúan őrzött börtönt, amelyből 2001-ben megszökött a Köpcös (El Chapo) néven ismert Joaquín Guzmán mexikói drogbáró.

A börtön a nyugat-mexikói Jalisco állam El Salto nevű településén található. A kormány közleménye szerint a rabokat - akik között drogkartellvezetők is találhatóak - átszállítják más fogvatartási intézményekbe a börtönrendszer-modernizációs program keretében.

A rettegett Sinaloa nevű drogkartellt mintegy 25 évig vezető Guzmán jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban, amelynek 2017-ben kiadták. A Köpcösnek korábban kétszer is sikerült szigorúan őrzött börtönökből megszöknie. Első alkalommal Puente Grandéból szökött meg, ahol az őrök feltehetően segítettek neki meglépni a szennyesruhákat szállító kocsi segítségével.

A Köpcös népi hősnek számít elsősorban Sinaloa államban - a százával készült gagyi emléktárgyak után saját lánya nyitott üzletet, ahol ruhaneműket, ékszereket és szeszes italokat árul "El Chapo 701" márkavén alattForrás: AFP//Ulises Ruiz

Guzmánt 13 évvel később sikerült ismét elfogni, akkor az ország szívében található Altiplano nevű börtönbe küldték. A Köpcösnek innen is sikerült megszöknie, egy körülbelül másfél kilométeres alagúton keresztül.