Újabb kártérítést ítéltek meg a fukusimai atomkatasztrófa károsultjainak

Namie, 2015. március 11.
Egy család tagjai imádkoznak szüleikért romos házuk előtt a Fukusima prefektúrabeli Namiében 2015. március 11-én, a Japán északkeleti partvidékén történt földrengés és szökőár negyedik évfordulóján. A Richter-skála szerinti 9-es e
Namie, 2015. március 11. Egy család tagjai imádkoznak szüleikért romos házuk előtt a Fukusima prefektúrabeli Namiében 2015. március 11-én, a Japán északkeleti partvidékén történt földrengés és szökőár negyedik évfordulóján. A Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés és az általa kiváltott szökőár következtében csaknem 19 ezer ember életét vesztette vagy eltűnt. (MTI/EPA/Majama Kimimasza)
Vágólapra másolva!
Egymilliárd jen (mintegy 3 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte egy japán bíróság szerdán a tokiói kormányt, illetve a katasztrófa sújtotta fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) vállalatot.
Vágólapra másolva!

A szendai felsőbíróság megállapította az állam és a Tepco felelősségét, amiért nem hoztak megfelelő intézkedéseket a 2011-es katasztrófa megelőzésére. Körülbelül harminc hasonló per indult eddig az országban, de ez az első alkalom, hogy egy felsőbíróság felelősként nevezte meg az államot, ami a szakértők szerint precedensértékű lehet.

A törvényszék kiemelte: az illetékes állami hivatalnak szigorúbb biztonsági intézkedéseket kellett volna előírnia az üzemeltető vállalat számára,

ugyanis már egy 2002-es szakértői jelentésben figyelmeztettek arra, hogy a térségben nagy kockázata van egy hatalmas erejű szökőárnak.

A szerdán megítélt egymilliárd jenes összeget a kitelepített 3550 felperes között fogják szétosztani, akik a keresetükben ugyanakkor 28 milliárd jent követeltek.

Egy család tagjai imádkoznak szüleikért romos házuk előtt a Fukusima prefektúrabeli Namiében 2015. március 11-én, a földrengés és szökőár negyedik évfordulóján. Forrás: MTI/EPA/Majama Kimimasza

Sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő kijelentette, hogy tanulmányozni fogják az ítéletet, utána döntenek a következő lépésekről. A kabinet korábban azzal érvelt, hogy lehetetlen lett volna előre megjósolni a történteket.

A Tepco pedig közölte, hogy már eleget tett meghatározott kártérítési kötelezettségeinek.

A 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő cunami a Fukusima I. atomerőmű három reaktorát is súlyosan megrongálta, és a radioaktív sugárzás következtében a környéken mintegy 160 ezer embert kellett kitelepíteni otthonából, s több mint 50 ezren még mindig nem térhettek vissza.