Saját kocsijában találtak rá a még júliusban eltűnt amerikai nő holttestére

Vágólapra másolva!
Kedden holtan találták egy autóban azt a Georgia állambeli anyát, akinek egy július 4-én tartott buli után veszett nyoma - számolt be a FoxNews hírcsatorna. 
Vágólapra másolva!

A 27 éves Natalie Jones az után tűnt el, hogy részt vett egy házibulin Jackson's Gapben Alabama államban.

A hónapokig tartó nyomozás után most a Georgiai Nyomozó Iroda bejelentette, hogy megtalálták Jones rózsaszínű Chevrolet Cavalier-jét, benne a nő holttestével.

Az atlantai FOX 5 csatorna beszámolója szerint

a holttestet Natalie édesanyja, Elaine Gordon azonosította be.

Az autót valaki hétfőn éjszaka parkolhatta le az egyik ház elé Heard megyében, ugyanis a szomszédok azt állították, hogy tegnap este az még nem volt ott.

Az ügyről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy az áldozat egyedül távozott a partiról. Aznap hajnalban még írt egy sms-t a párjának, hogy jól érezte magát, és indul haza. A rendőrség szerint aznap még kommunikált valakivel a közösségi oldalán, de hogy kivel, azt nem közölték.

A rendőrség azt sem közölte, hogy mikor, milyen módon halt meg a 27 éves nő,

és a Heard Megyei Seriffi Hivatal vezetője, Danny Boswell nem kívánta megerősíteni azokat a sajtóban megjelent híreket, miszerint a kétgyerekes anya valamilyen "szexuális játék" közben halhatott meg.