Jogerős bírósági ítélet ellen szervez provokációt a román szélsőségesek vezére Úzvölgyében

Úzvölgye, 2019. június 6. Az úzvölgyi katonatemetőbe erőszakkal bejutott románok 2019. június 6-án. A temetőben ortodox szertartás keretében felszentelték törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát. MTI/Veres Nándor
Vágólapra másolva!
Mihai Târnoveanu, a szélsőségesen magyarellenes Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű álcivil szervezet vezetője a közösségi oldalán jelentette be, hogy a román hadsereg napja alkalmából felvonulást (értsd: provokációt) tervez az úzvölgyi osztrák-magyar katonai temetőben. A szélsőjobboldali megmozdulás másik apropóját az adja, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítélete értelmében a Hargita megyei Csíkszentmártont illeti a temető, de a román soviniszták a bíróság döntését nem hajlandóak elfogadni.
Vágólapra másolva!

Mihai Târnoveanu még szerdán, a személyes Facebook-oldalán közölte, hogy egyáltalán nem érdekli a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítélete, a döntést pedig sem ő, sem a Nemzet Útja (Calea Neamului) nem fogadja el.

Emlékeztetett rá, hogy az első, általa szervezett, 2019. június 6-i úzvölgyi provokáción is már elmondta,

A szélsőjobboldali vezér álláspontja szerint „igazságtalan döntés" született, amit figyelmen kívül kell hagyni, mert annak semmi köze sincs a „hőseik véréhez", bármit is jelentsen ez. Véleménye alapján tudatosította kellene „az egész világgal", hogy „Hargita megye (is) román föld", ezért a román hadsereg napja, október 25. alkalmából

a Calea Neamului felvonulást tervez az osztrák-magyar katonai temetőben, ahol egyrészt a hőseikről fognak megemlékezni, másrészt a bírósági ítélet ellen tiltakoznak majd.

(A legutóbbi, 2011-es román népszámlálás adatai értelmében a szélsőjobb által románnak tartott Hargita megyében a lakosság kevesebb, mint 13 százaléka vallotta magát román nemzetiségűnek.)

Mi a jelentősége a román hadsereg napjának?

A Mihai Târnoveanu álcivil szervezete által kiválasztott október 25-i dátum - a román hadsereg napja - egyértelműen egy leendő magyarellenes provokációra utal.

A román hadsereg napja az erdélyi magyarság számára tragikus, megalázó esemény.

1944. OKTÓBER 25-ÉN FOGLALTA EL A SZOVJET VÖRÖS HADSEREG ÉS A ROMÁN KIRÁLYI HADSEREG AZ 1940. AUGUSZTUS 30-I MÁSODIK BÉCSI DÖNTÉS ÁLTAL MAGYARORSZÁGNAK ÍTÉLT ÉSZAK-ERDÉLY UTOLSÓ, MÉG MAGYAR KÉZEN LÉVŐ VÁROSÁT, A SZATMÁR MEGYEI NAGYKÁROLYT.

A második bécsi döntés térképe. Forrás: --

A hivatalos - tehát nem csupán szélsőjobboldali - román narratíva értelmezése szerint „felszabadították a Horthy-fasiszta terror uralma alól az utolsó ősi román várost", az egyébként még napjaikban is magyar többségű, magyar polgármester által vezetett Nagykárolyt.

ARRÓL PERSZE NEM TESZNEK EMLÍTÉST, HOGY ÉSZAK-ERDÉLY MEGHÓDÍTÁSÁBAN NEM A ROMÁN, HANEM A SZOVJET HADSEREG VÁLLALT OROSZLÁNRÉSZT.

A bíróság jogerősen a magyar félnek adott igazat

A Marosvásárhelyi Táblabíróság 2020. október 6-én jogerős ítéletben utasította el a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) vezetőségének az arra irányuló keresetét, hogy érvénytelenítsék az úzvölgyi osztrák-magyar katonai temetőt Csíkszentmárton közvagyonává nyilvánító helyhatósági határozatot.

Ez azt jelenti, hogy

a temető továbbra is a székelyföldi település része marad, a döntés ellen pedig nem lehet fellebbezni.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Dormánfalva 2019 augusztusában indított pert Csíkszentmárton ellen annak a 2007-es határozatnak a részleges érvénytelenítése céljával, amelyik a Hargita megyei település közvagyonaként tüntette fel az úzvölgyi temetőt és a közelében álló használaton kívüli kaszárnyasort.

Az úzvölgyi katonatemetőbe erőszakkal bejutott románok 2019. június 6-án. Forrás: MTI/Veres Nándor

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a következőképpen kommentálta a Marosvásárhelyi Táblabíróság ítéletét:

Már számos alkalommal megírtuk, hogy Dormánfalva vezetése 2019 áprilisában önkényesen és törvénytelenül román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő osztrák-magyar katonai temetőben, amelyet csíkszentmártoniak gondoztak.

A tavalyi román hősök napján, 2019. június 6-án több ezer román szélsőséges erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox szertartás szerinti felszentelésén, miután a helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Ennek a provokációnak volt a főszervezője Mihai Târnoveanu, aki most agitál a bírósági ítélet ellen.

Târnoveanu egyébként nem jogász, hanem fogorvos végzettségű, de ez nem akadályozza meg abban, hogy sajátosan és önkényesen értelmezzen egy jogerős döntést. Amúgy ő nem is erdélyi, hanem a moldvai Suceaván született, de jelenleg Brassóban él.