Nagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.

A koronavírus-járvány jelentette veszély ellenére megtartott ünnepi rendezvényen felvonultatták a legújabb katonai technológiát - jelentették hírügynökségek dél-koreai forrásokra hivatkozva. Az észak-koreai állami tévé helyi idő szerint délutánig nem adott hírt az eseményről.

A 2018-as katonai parádé. A korábbi gyakorlattal ellentétben idén nem hívták meg a külföldi sajtót a felvonulásraForrás: AFP/Ed Jones

Műholdképek tanúsága szerint több ezer katona masírozott végig Phenjanban az államalapító Kim Ir Szenről elnevezett téren az unoka, a 2011-ben hivatalba lépett jelenlegi észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un előtt.

Erődemonstrációt szoktak ilyenkor tartani

 A korábbi gyakorlattal ellentétben idén nem hívták meg a külföldi sajtót a felvonulásra, feltehetően a járványveszély miatt. Észak-Korea már januárban lezárta határait, hogy megakadályozza a vírus behurcolását, és nagyon keveset lehet tudni arról, mennyire súlyos a pandémiahelyzet az országban.

Amerikai és dél-koreai hírszerzési források alapján megfigyelők azt találgatták, hogy Észak-Korea felhasználja-e az évfordulót arra, hogy bemutassa új interkontinentális rakétáját. A világtól elszigetelt sztálinista állam rendszerint erődemonstrációt tart a hasonló alkalmakkor.

Donald Trump amerikai elnök háromszor is találkozott az észak-koreai vezetővel, de a Phenjan ballisztikusrakéta-fejlesztéséről és atomprogramjáról folytatott tárgyalások megfeneklettek.