Gyerekekkel szembeni szexuális visszaélés miatt kezdődött per a Vatikánban

Vágólapra másolva!
A Vatikánváros területén található gyerekkollégiumban történt szexuális visszaélések miatt egy pap és az intézmény volt rektora állt a vatikáni bíróság elé a hétfőn kezdődött perben - jelentette az olasz sajtó.
Vágólapra másolva!

A zárt ajtók mögötti tárgyaláson vádlottként Gabriele Martinelli egykori szeminaristának, jelenlegi papnak kellett megjelennie a vatikáni bíróságon, valamint Enrico Radice atyának, volt rektornak.

Ez az első alkalom, hogy a gyerekekkel szemben elkövetett visszaélés a Vatikán területén történt.

Rendkívülinek számít, hogy a papokat érintő ügyet nem a hittani kongregáció, hanem a vatikáni bíróság tárgyalja.

A pápai állam ügyészsége 2019-ben indított vizsgálatot a többek között az olasz sajtóban megjelent vádak alapján.

Gabriele Martinellit kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, a tizenkét éven át rektor Radice atyát pedig az ügyek elhallgatásával.

A visszaélések a Szent X. Piusz pápáról elnevezett, úgynevezett élőszemináriumban történtek. Az intézmény 1965 óta a Vatikán területén működik, nem messze a Ferenc pápa lakhelyeként ismert Szent Márta háztól.

A kollégiumot felső tagozatos általános iskolás és gimnazista fiúgyerekek számára hozták létre, akik papi szolgálatra készülnek. A kollégium tagjai szoktak ministrálni például a Szent Péter-bazikában bemutatott miséken.

A vizsgált ügyek 2012 előtt történtek, amikor a most harminc éves Gabriele Martinelli az intézetben élt, először gyerekként, később szeminaristaként. Pappá 2017-ben szentelték fel. Az áldozatok tanúvallomása szerint

Gabriele Martinelli már intézeti gyerekként is szexuálisan visszaélt a kisebbekkel.

Az intézet három egykori lakója is tanúvallomást tett Gabriele Martinellivel szemben, közöttük egy lengyel fiú, aki 2009 és 2014 között élt a kollégiumban.