Rabszolgatartó család leszármazottja Joe Biden

Horizontal Presumptive Democratic presidential nominee and former Vice President Joe Biden speaks at Delaware State University’s student center in Dover, Delaware, on June 5, 2020. (Photo by JIM WATSON / AFP)
Joe Biden
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje több rasszistának minősíthető kijelentést is tett. Úgy tűnik, hogy a korábbi alelnök családjában gyökerezik a kétértelmű kijelentések használata, ugyanis frissen nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a politikus felmenői között rabszolgatartók voltak, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Hatalmas botrány tört ki az Egyesült Államokban idén májusban, amikor Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje egy interjú során rasszista kijelentést tett. Biden azt állította, hogy ha valaki nem tudja eldönteni, hogy vele van vagy Trumppal, akkor nem is fekete az illető. A dolog pikantériája, hogy a riporter a The Breakfast Club című népszerű rádióműsor egyik műsorvezetője volt, Charlamagne tha God, aki történetesen fekete.

Nem ez volt az első eset, hogy Biden rasszista, adott esetben fehér felsőbbrendűségre hajazó kijelentéseket tett.

2019-ben egy rendezvényen például azt találta mondani, hogy "van egy olyan elképzelésünk, hogy ha szegény vagy, nem tudod megcsinálni, a szegény gyerekek ugyanolyan okosak és ugyanolyan tehetségesek, mint a fehér gyerekek".

A kijelentés után a kampánystábjának közzé kellett tenni egy közleményt is, amelyben megpróbálták kimagyarázni a Barack Obama-adminisztráció alelnökének mondandóját.

2012-ben, amikor Mitt Romney volt Barack Obama kihívója az elnöki székért, Biden egy kampányrendezvényen a feketékből is álló tömegnek azt mondta, hogy a republikánus jelölt "visszatesz majd titeket a láncokra".

2007-ben pedig épp Barack Obamáról tett degradáló kijelentéseket.

"Megvan az első mainstream, afroamerikai, aki tagolt, okos, tiszta és jó kinézetű srác. Úgy értem, ez mesébe illő ember", mondta Biden.

Az amerikai baloldali sajtó hajlamos ezeket a kijelentéseket elkenni és elhallgatni, főleg most, az elnökválasztás hajrájában. Glenn Beck, konzervatív politikai kommentátor, a Fox News korábbi műsorvezetőjének jóvoltából azonban olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik a fenti mondatokat.

A korábbi alelnök teljes neve Joseph Robinette Biden, Jr. A Robinette nevet az édesapja után kapta, és úgy tűnik, hogy ez egy családi hagyomány náluk.

A Beck által közzétett dokumentumok hat generációig mennek vissza Biden családfájában. A dokumentumok, amelyek többek között a hivatalos egyesült államokbeli szövetségi népszámlálások leiratai, egészen 1776-ig mentek vissza, Jesse Robinette-ig.

A dokumentumokból kiderül, hogy Jesse Robinette több rabszolgát is tartott.

Az iratok szerint Biden felmenője 12 rabszolgát tartott 1820-ban:

  • 5 férfi,14-25 év között;
  • 2 férfi, 26-44 év között;
  • 3 nő, 0-13 év között;
  • 1 nő, 14- 25 év között;
  • 1 nő, 45 év fölött.

Egy 1832-es dokumentum szerint Jesse Robinette halála után nem szabadította fel a szolgákat, hanem továbbadta őket a családjának.

Dorcas Robinette egy Benjamin nevű fiút kapott, akinek az értéke 450 dollár volt. Egy Nancy nevű lányt is kapott, akinek az értéke szintén 450 dollár volt. Egy másik lány, Mary 250 dollárt ért, míg Nathan 600 dollárt ért. Jno Davis és a felesége, Alice (ő Jesse Robinette lánya volt) a hatszáz dollár értékű Bobot kapta. Jas Robinette a 600 dollár értékű Tomot kapta, míg George Robinette két fiút, a 350 dollár értékű Charlest és a 250 dollár értékű Solomont kapta. A kiskorú Moses J Robinette a 600 dollár értékű Joshuát kapta, a szintén kiskorú Eliza Ann Robinette pedig a 300 dollár értékű Perót és a 200 dollár értékű Elint kapta.

Glenn Beck szerint a dokumentumok egy neves családfakutató vállalat kutatásaiból származnak, azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy mi a cég neve.

A Videán indul a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián John McCain-díjat nyert Mártonffy Balázsnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusának sorozata az amerikai elnökválasztásról. A kutató az Egyesült Államok fővárosának rangos egyeteme, a washingtoni American University nemzetközi közszolgálati karán szerzett PhD-fokozatot 2019-ben. Íme, az első videó a választási rendszerről: