Rekord Oroszországban, több mint 14 ezren lettek betegek egy nap alatt

koronavírus oroszország
Orosz ortodox asszony gyertyát gyújt a moszkvai Vízkereszt katedrálisban.
Vágólapra másolva!
Oroszországban a járványhelyzet továbbra is rendkívül feszült, nem mindenki tartja be az egészségvédelmi előírásokat, ami hozzájárult ahhoz hogy az újonnan fertőzöttek száma 26 százalékkal emelkedett az előző hetihez képest - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter szerdán a parlamenti alsóház szakbizottságának.
Vágólapra másolva!

Az orosz egészségügyi miniszter elmondta, hogy

a 100 ezer emberre eső új esetek száma egy hét alatt 41-ről csaknem 53-ra nőtt.

Murasko beszámolt arról, hogy Oroszországban jelenleg 176 ezer, Covid-19-betegek ellátására alkalmas kórházi ágy áll rendelkezésre. Emlékeztetett rá, hogy ilyenből legtöbbet, csaknem 185 ezret július 18-án vettek igénybe. Az egészségügyi tárca egy nappal korábbi tájékoztatása szerint

országos szinten az ágyak csaknem 90 százaléka megtelt.

Orosz ortodox asszony gyertyát gyújt a moszkvai Vízkereszt katedrálisban Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

A miniszter tájékoztatása szerint a fertőzöttek csaknem 66 százaléka ambuláns ellátást kap. A kórházban kezelt betegek csaknem 20 százalékánál a betegség lefolyása könnyű, 68,3 százalékánál közepesen súlyos, 11 százalékánál nagyon súlyos, 1,5 százalékánál pedig rendkívül súlyos lefolyású.

Oroszországban jelenleg 2356 koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen.

Védőmaszkos járókelők Moszkva belvárosában Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Sefa Karacan

- mondta az orosz egészségügyi miniszter, aki közölte, hogy országszerte 468 ezer egészségügyi dolgozó vesz részt a koronavírusos betegek ellátásában.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 14 231-gyel 1 340 409-re emelkedett a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint.

Ez új abszolút rekord a Covid-19-járvány kezdete óta, és a napi növekmény először haladta meg a 14 ezret.

A terjedés üteme 1,1 százalékos, az új esetek 25,2 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (7,8 millió), India (7,2 millió) és Brazília (5,1 millió) után.

Az aktív esetek száma 6072-vel 277 499-re nőtt. A halálos áldozatoké 239-cel 23 205-re, a betegségből felépülteké pedig 7920-szal 1 039 705-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 51,5 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 436 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 276 164 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Babakocsit toló védőmaszkos nő Moszkva belvárosában 2020. szeptember 4-én Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Szergej Szobjanyin Moszkva főpolgármestere szerdán elrendelte, hogy a felső tagozatos, 6-11. osztályos tanulók esetében az iskolák október 19-től, a járványhelyzet romlása miatt elrendelt kéthetes tanítási szünetet követően térjenek át a távoktatásra.

Az alsósok visszatérnek majd a tantermekbe.

Az orosz kormányhivatal egyébként szerdán közölte, hogy Szerbiával, Kubával és Japánnal is helyreállítja a menetrend szerinti légiközlekedést.