Ledöntöttek egy polgárháborús emlékművet szélsőbaloldali aktivisták Santa Fében

Obelisk monument in Santa Fe Plaza in downtown Santa Fe, New Mexico, USA
Vágólapra másolva!
Egy többségében indiánokból álló, radikális baloldali kollektíva tagjai ledöntötték Santa Fe polgárháborús emlékművét, amely egy egyiptomi stílusú obeliszk volt, tehát nem ábrázolt a baloldalnak elfogadhatatlan fehér történelmi személyiséget. A vandalizmussal még a város demokrata polgármestere sem ért egyet.
Vágólapra másolva!

Új-Mexikó állam fővárosában, Santa Fében a radikális baloldali, nagyrészt indiánokból álló Three Sisters Collective és más, nem indiánokat tömörítő szélsőséges csoportosulások hétfőn

ledöntötték a Plaza téren álló polgárháborús emlékművet,

amely valamennyi új-mexikóinak memoárt állított, akik a polgárháborúban estek el, függetlenül attól, hogy melyik oldalon harcoltak és milyen származásúak voltak – írja a Santa Fe Reporter című helyi lap.

A semlegesség és a történelmi megbékélés jegyében az 1868-ban emelt emlékmű egy egyiptomi stílusú obeliszket formáz meg, nem található rajta emberalak, vagy ahogy a radikális baloldaliak mondanák, „elnyomó fehér férfi".

A ledöntött obeliszket később meggyalázták.

A történtek időzítése nem véletlen, hiszen éppen hétfőn volt annak az évfordulója, hogy az olasz származású Kolumbusz Kristóf a spanyol királyi pár megbízásából, 1492. október 12-én, Hispaniola szigetén partra szállva, felfedezte Amerikát, ez az Egyesült Államokban hivatalos ünnepnap.

A radikális baloldali aktivisták azonban nyíltan közölték, hogy számukra ez nem ünnep, a Kolumbusz-napot (Columbus Day) pedig átnevezték az „őslakos népek napjává".

Sajtóhírek alapján Santa Fe demokrata párti polgármestere, Alan Webber még júniusban megígérte a Three Sisters Collective aktivistáinak, hogy a radikális baloldali mozgalom ihletésére eltávolítja a polgárháborús obeliszket, de ez azóta sem történt meg. A vandalizmus után Alan Webber azt nyilatkozta, hogy

Végezetül hozzáfűzte: a városban most megbékélésre van szükség.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, radikális baloldali aktivisták az oregoni Portlandben, vasárnap, a Kolumbusz-nap előestéjén ledöntötték Abraham Lincoln és Theodore Roosevelt emblematikus amerikai elnökök szobrát, hamisan azt állítva, hogy a két államfő „gyarmatosító, rasszista gyilkos" volt. Közben amiatt is tiltakoztak, hogy miért ünneplik Amerika felfedezésének az emléknapját.