Újabb, megdöbbentő részletek Joe Biden fiának sok millió dolláros, ukrán üzleteléséről

Hunter és Joe Biden
Vágólapra másolva!
A Fox News Hannity című műsorában Sean Hannity műsorvezető Peter Schweizerrel, a Breitbart vezető szerkesztőjével beszélgetett a Biden családnak a New York Post által nyilvánosságra hozott levelezéseiről. Ezek a levelek megerősítik a Szenátus vizsgálóbizottságának azt a jelentését, amely alapján az a demokrataközeli cég, amelyben Hunter Bidennek is részesedése volt, „tanácsadás" ürügyén 3,5 millió dollárt kapott a volt moszkvai főpolgármester özvegyétől, a leggazdagabb orosz nőtől, Elena Baturinától, aki egy későbbi amerikai szövetségi törvény értelmében szankcióval sújtható, mivel (külföldi) oligarchának számít.
Vágólapra másolva!

A Hannity legelején Peter Schweizer kijelentette, hogy a nyilvánosságra hozott mailek alapján

Sean Hannity és Peter Schweizer értékelése szerint a Hunter Biden laptopján talált levelezések megerősítik a Szenátus két bizottságának szeptember 23-án közzétett jelentését, az úgynevezett Ron Johnson és Chuck Grassley-riportot, amely értelmében

2014 februárjában a Rosemont Seneca Partners nevű, befektetési és pénzügyi tanácsadással foglalkozó amerikai cég, „tanácsadás" címén, 3,5 millió dollárt kapott Elena Baturinától,

aki Jurij Luzskov volt moszkvai főpolgármester özvegye.

Hunter és Joe Biden Forrás: Origo

A Rosemont Seneca Partnerst Hunter Biden, Christopher Heinz (John Kerry volt demokrata elnökjelölt, illetve külügyminiszter mostohafia) és Devon Archer alapították 2009-ben, és ők voltak a tulajdonosai is. A Rosemont Seneca Partners 2013-ban társult a Bo Hai nevű kínai befektetési alappal, létrehozva a BHR Partnerst.

Az is kiderült, hogy 2015 májusa és decembere között

Elena Baturina 11 részletben átutalt az amerikai BAK USA nevű számítástechnikával foglalkozó startup számlájára 392 ezer dollárt,

egy hitelszerződés költségei címén. A Szenátus vizsgálóbizottsága szerint a pénz tisztázatlan forrásból származott, ez magyarázatot ad arra is, hogy miért 11 részletben utalták. Ez úgy kötődik Biden-Heinz-Archer üzletéhez, hogy

a 11 tranzakció közül 9 előbb a Rosemont Seneca Partnersen ment át, mintegy 242 ezer dollár értékben.

Az elsősorban a kínaiakkal üzletelő BAK USA egyébként 2019 márciusában csődöt jelentett, 39 millió dollár veszteséget hátrahagyva.

Az ügyben jelenleg nyomozás folyik.

Azzal kapcsolatosan, hogy Hunter Bidenék valójában miért kaptak 3,5 millió dollárt az orosz oligarchától, majd ezt követően miért ment át a cégükön ugyanannak az oligarchának 242 ezer dollárja, csak találgatások vannak, ezek még az eddig nyilvánosságra került levelezésekből nem derültek ki.

Az a legvalószínűbb, hogy pénzmosás történt.

Kicsoda Elena Baturina?

Elena Baturina a leggazdagabb orosz nő,

a vagyonát 1,2 milliárd dollárra becsülik.

A férje, Jurij Luzskov 1992 és 2010 között Moszkva főpolgármestere volt, Borisz Jelcin bizalmi embere.

2010-ben azonban megromlott a viszony Jelcin utóda, Putyin elnök és Luzskov között, így Elena Baturina a két lányával Londonba költözött, a moszkvai üzleteit pedig a férje vitte tovább. A volt moszkvai főpolgármester időközben kibékülhetett Putyinnal, mert 2016-ban kitüntetést kapott tőle, amikor meghalt, 2019 decemberében pedig nagy pompa közepette állami temetésben részesült, amin az orosz államfő is részt vett, sőt lefotózták őt Baturinával.

Vlagyimir Putyin és Elena Baturina Luzskov temetésén, Moszkvában 2019. december 10-én Forrás: Sputnik via AFP/Maksim Blinov

A milliárdos özvegyet több alkalommal gyanúsították meg korrupcióval, de eddig semmit sem tudtak rábizonyítani.

Az sem világos, hogy jelenleg milyen a viszonya Vlagyimir Putyinnal,

egyes hírek szerint ők is kibékültek, bár a köztük lévő kapcsolat már nem lehet olyan szoros, mint 2010 előtt volt.

Elena Baturinát mindenesetre oligarchának minősítették,

az Egyesült Államok kongresszusa 2017-ben elfogadta, Donald Trump elnök pedig aláírta azt a szövetségi törvényt, amelynek értelmében az Amerika ellenségeinek számító külföldi oligarchák szankciókkal sújthatóak, ezen a listán pedig megtalálható a moszkvai főpolgármester özvegye.

Kicsoda Devon Archer?

A Hannityben elhangzott Devon Archer demokrataközeli üzletembernek a neve is, aki a már említett Rosemont Seneca Partnersben volt alapító és társtulajdonos.

null

null

Ő mind Hunter Bidennel, mind Christopher Heinzcal baráti kapcsolatban van.

Archer a 2004-es elnökválasztási kampányban volt John Kerry stábjának a főtanácsadója.

Devon Archer – vélhetően washingtoni demokrata körök nyomására –

2014 áprilisában tagja lett az ukrán Burisma nevű energetikai vállalat igazgatótanácsának, éppen akkor, amikor Hunter Biden is beült a cég igazgatótanácsába.

Archer 2018 tavaszán hagyta el a Burismát, az év júniusában

első fokon elítélték az Oglala Sioux nevű indián törzs kötvényértékesítésből származó bevételeinek az elcsalása, illetve több magánnyugdíjalap pénztőkéjével történő visszaélés miatt.

2018 novemberében másodfokon felmentették, de 2020. október 10-én a szövetségi fellebbviteli bíróság visszaállította az első fokú ítéltet, kimondva, hogy Devon Archer bűnös.

Az még nem világos, hogy Ukrajnában Hunter Bidennel közösen végzett-e érdemi munkát, vagy csak a fizetését vette fel.

Sean Hannity és Peter Schweizer teljes beszélgetése alább tekinthető meg:

Ahogy arról az Origo beszámolt, a New York Post szerdán elkezdte nyilvánosságra hozni Hunternek egyes e-mailjeit a Burisma vezetőségével folytatott levelezéseiről, amelyek alapján kijelenthető, hogy

Joe Biden hazudott arról, hogy nem tudott fia korrupciógyanús ügyeiről.

A levelek megerősítik azt a korábbi információt, hogy Biden alelnökként nyomást gyakorolt az ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma korrupciós ügyeiben a fia érintettségét (is) vizsgáló főügyészt. Hunter egyébként úgy került be az ukrán cég igazgatótanácsába, hogy sem ilyen jellegű végzettséggel, sem tapasztalatokkal nem rendelkezett az energetikában. Biden kampánystábja tagad,

a Twitter és a Facebook pedig betiltotta a demokraták számára rendkívül kínos levelek és az ezzel kapcsolatos cikkek közlését, ami a diktatúrákban alkalmazott nyílt cenzúrára emlékeztet.

(Pénteken a botrány után a Twitter megijedt, és mégis úgy döntött, hogy engedélyezi a demokraták – és személyesen Joe Biden – számára rendkívül kínos mailek megosztását.)

Továbbá, egy szexvideó híre is nyilvánosságra került Hunterről, amin az elnökjelölt fia egy azonosítatlan nővel szexel, és közben cracket szív.

A Videán elindult a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián John McCain-díjat nyert Mártonffy Balázsnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusának sorozata az amerikai elnökválasztásról. A kutató az Egyesült Államok fővárosának rangos egyeteme, a washingtoni American University nemzetközi közszolgálati karán szerzett PhD-fokozatot 2019-ben. Íme, a harmadik videó: