Légicsapás ért egy mecsetet az északkelet-afganisztáni Tahár tartományban, 12 gyermek meghalt, többen megsebesültek - közölte a tartományi tanács egyik tagja csütörtökön.

Mohamed Afzali újságíróknak azt mondta, a légicsapást szerdán hajtották végre Baharak körzetben, azt követően, hogy ugyanitt kormányellenes tálib felkelők az afgán biztonsági erők több mint 40 tagjával végeztek.

A kormányerők ezt követően úgy értesültek, hogy a mecsetben szélsőséges tálib harcosok bújtak meg, és ezért bombázták az épületet, ám a lázadók már korábban elmenekültek a környékről.

Összecsapásokat jelentettek az ország déli részéről is, ahol egy hete újultak ki a harcok.

Az afgán kormány és az ellene lázadó tálibok képviselői szeptemberben kezdtek tárgyalásokat Dohában, de az egyeztetések a ceremoniális megnyitó után megrekedtek. Október elején ugyan alapszabályokat fektettek le annak érdekében, hogy elkerüljék a tárgyalások esetleges összeomlását, de több kérdésben nem tudtak megegyezni.

Katona a régióbanForrás: NurPhoto via AFP/Mohammad Sharif Shayeq/NurPhoto/Mohammad Sharif Shayeq

 Az összecsapások is tovább zajlottak az utóbbi hetekben a kormánykatonák és a szélsőséges iszlamista tálibok közt, valamint több tucat civil életet követelő öngyilkos merényleteket is jelentettek.

A felkelők eddig elutasították a tűzszünet lehetőségét.

Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja hétfőn arra figyelmeztetett: kudarcba fullaszthatja az afgánközi béketárgyalásokat az erőszak aggasztóan magas szintje.