Az utolsó vitát rendezték meg az amerikai elnökválasztás előtt magyar idő szerint október 23-án hajnalban. Az első október 5-én volt, a második viszont elmaradt, mert Joe Biden - Trump elnök koronavírusos megbetegedését kihasználva - online akart vitázni, Donald Trump viszont ragaszkodott a személyes vitához. A halasztás lehetőségét Biden stábja elutasította. Az Egyesült Államok legtöbb államában lehet korábban szavazni (nemcsak levélben, hanem személyesen is) 47 millióan pedig már szavaztak is - ők általában a legelkötelezettebb szavazók. Többségük demokrata, de ez mindig így volt, a republikánusok nagy többsége a választás napján szavaz. A vitának óriási volt a jelentősége, a két jelölt utoljára ingathatta meg személyesen a másikba vetett bizalmat. Donald Trump az első értékelések szerint minden fontos kampányüzenetét el tudta mondani. Biden feltűnést keltett azzal, hogy 11 millió illegális bevándorlónak akar állampolgárságot adni. A demokrata elnökjelölt többször is hibázott a vitán, Trumpnak sikerült kihúznia belőle, hogy elkezdené az átállást az olajiparról, amivel Obama alelnöke az ingadozó államokban szavazatokat veszthet, elfelejtette az alelnöki időszaka első két évét, azt hitte, akkor republikánus többség volt a kongresszusban, és egy zavaros megjegyzésben azt mondta: az Egyesült Államok kezdetben jóban volt Hitlerrel. Bidennek most először kellett válaszolnia a fiával közös korrupciós ügyeiről szóló kérdésekre.

Az első téma a Covid-19, a koronavírus-fertőzés. Donald Trump válaszol először. Sikeresnek tartja az eddigi védekezést. Azt mondja  2,2 millió ember halálát várták, ehhez képest a halálozási arány alacsony. 

Kiemelkedőnek tartja a lélegeztetőgépek számát is. "Kiegyenesítjük a kanyart - lassan elmúlik" - mondja a járványról és kezeléséről.

Joe Biden viszont a 200 ezer halálos áldozatért Trumpot teszi felelősé. Obama volt alelnöke azt mondja, hogy tervei közé tartozik az állandó maszkviselet minden embernek (hozzá kell tenni, hogy a védekezés számos kérdésben tagállami hatáskör, így kérdéses, hogy ezt Biden el tudná-e rendelni).

A Johnson és Johnson által fejlesztett vakcinatesztek jól állnak, mondta Donald Trump. Komoly esély van arra, hogy akár néhány héten belül terjeszthetővé válik a védőoltás. A hadsereg készen áll  - mondta. 

Biden arról beszél, hogy "sötét tél" jön, újabb százezrek fognak meghalni. Trump ezt visszautasítja, azt mondja, az ország rövidesen kinyit, és a 2009-es H1N1-járványra utalva azt mondja, akkor sokkal rosszabb volt a védekezés (Biden volt az alelnök), 700 ezren haltak volna meg akkor, ha annyira halálos lett volna, mint a COVID-19.

A koronavírus-járvány Kína hibája, mondja az elnök, aki emlékeztet, mennyire támadták, idegengyűlölőnek nevezték a demokraták, amikor lezárta a határt a kínaiak elől.

Meg kell tanulni együtt élni a vírussal, az ország gazdaságát nem lehet leállítani, mert nagyon rossz hatásai lennének (alkoholizmus, agresszió) - mondja Trump. Nem a vírussal, hanem a halállal tanulnak együtt élni az emberek - válaszolja Biden.

Biden folyamatosan az ország leállításáról beszél - mondja Trump. Újra kell indítani az országot és az iskolákat - mondja.

Ő a vírust akarja leállítani, nem az országot - mondja Biden.

Egy témára elvileg negyed óra állt rendelkezésre, a moderátor azonban 25 percen keresztül hagyta, hogy erről szóljon a vita. Ez a kérdés a várakozások szerint Bidennek volt jobb, ezzel az NBC riportere ismét a demokrata jelöltnek kedvezett.

Mit gondolnak a választásokba történő beavatkozási kísérletről - erről szól a következő téma.

Irán és Oroszország meg fog fizetni azért, mert megpróbált beavatkozni a választásba - mondja Biden, aki most a választ kezdi (a titkosszolgálatok szerint a két ország Trump ellen akarta hangolni a választókat). A volt alelnök "orosz gyalognak" nevezi Rudy Giulianit, Trump ügyvédjét (ő volt az, aki feljelentést tett Hunter Biden laptopja ügyében). 

Három és félmillió dollárt kapott Biden Oroszországból - hozza fel a korrupciós ügyet Donald Trump.

Biden erre előhozza Trump kínai bankszámlájának ügyét, amit néhány napja a New York Times írt meg (Trump még megválasztása előtt, üzletemberként nyitott számlát Kínában cégének és csak adózásra használta - mondta korábban a Trump-kampány).

Azzal is megvádolja Trumpot, hogy nem fizetett adót az Egyesült Államokban. Trump szerint dollár tízmilliókat fizetett be előre. 

Nem én keresek pénzt Kínából, hanem te. Nem én keresek pénzt Ukrajnából, hanem te - mondja Bidennek az elnök.

Egy Hunter Bidennek írt e-mailt idéz, amiben Joe Bident állítólag "Nagy Embernek" nevezik, és azt írják, hogy a pénz 10 százaléka az övé.

Biden tagadja a vádakat, és azt állítja, alelnökként semmit nem tett, amit számon lehetne kérni rajta, ami etikátlan lenne.

A nemzetbiztonsági témáról szóló rész végén Észak-Koreáról esik szó. Trump azt mondja: mielőtt hivatalba lépett, felfordulás volt ebben az ügyben. Obama azért nem találkozott Kimmel, mert az észak-koreai diktátor nukleáris fegyveren dolgozott - mondja Biden. Neki sikerült elkerülnie a nukleáris háborút, mert jó kapcsolatot alakított ki Kim Dzsongunnal - válaszolja Trump. Jó kapcsolatunk volt Hitlerrel, mielőtt megszállta Európa többi részét. Ugyan már! - mondja Biden zavarosan. Nehezen érthető, mit akart mondani, talán Kimet akarta Hitlerhez hasonlítani.

A Kínával kapcsolatos szankciókkal kapcsolatban az elnök azt mondta: a gazdák pénzhez jutottak vele, és megszabadította az Egyesült Államokat a dömping acéltól.

Az újabb téma az egészségügy.

Donald Trump szerint jobbá tette az egészségügyet, már 180 millió embernek van egészségbiztosítása. Ez kerülne veszélybe, ha Bident választanák meg - mondja. Megerősíti, hogy szeretné eltöröltetni az ObamaCare-t.

Bident arról kérdezik, hogy mi lesz, ha a Legfelsőbb Bíróság megsemmisíti az ObamaCare-t."Benyújtom a BidenCare-t" - válaszolja a volt alelnök.

A koronavírus-törvényről Donald Trump azt mondja, azért nem tudta elfogadtatni, mert 
Nancy Pelosi - házelnök nem akarta elfogadni. "Azt hiszi ez neki politikailag segít. Szerintem árt neki" - mondja. 

Az elnök szerint a demokraták ahelyett, hogy a koronavírus miatt segítettek volna az amerikai gazdaságon, a bevándorlóknak jutattak dollármilliárdokat. 

A bevándorló gyerekek és a szülök szétválasztásáról szólva Trump azt mondja, sokan a gyerekeket használták fel az illegális bevándorlásra. Biden Trumpot vádolja azért, mert 545 gyereknek nem sikerült megtalálnia a szüleit a szétválasztás után. Az elnök azonban emlékezteti Bident, hogy az Obama-kormány alatt kezdődött a gyerekek elválasztása szülőktől. "Leláncolt ketrecekbe rakták őket" - mondta a demokrata elnök politikájáról. Trump prérifarkasoknak nevezi az illegális migránsokat segítő emberkereskedőket. 

Az elnök szerint keményen dolgoznak az újraegyesítésen, de ez nem könnyű feladat.

Az etnikai ellentétek és a zavargások a következő téma. A moderátor azt kérdezi Trumptól, miért nevezte a radikális BLM-mozgalmat gyűlöletkeltőnek. Mert disznónak nevezték a rendőröket, akiket meg kell sütni, ezt skandálták - válaszolja az elnök. "Szörnyű volt ezt hallgatni"

Biden a demokraták kedvenc jelszavát visszhangozva arról beszél, hogy "intézményes rasszizmus" van az Egyesült Államokban.

Abraham Lincoln óta senki nem tett annyit a feketékért, mint ő - mondja Trump. Ezt Biden már úgy idézi, hogy Trump Lincolnnak nevezte magát. "Ugyan már" - mondja nagyjából tizedszer a vitában, úgy tűnik ma ez a kedvenc szavajárása a demokrata jelöltnek. 

Nem azt mondtam, hogy Lincoln vagyok, hanem hogy Lincoln óta senki nem tett ennyit  - ismétli meg az elnök. 

Joe Biden azt ígérte, hogy ha megválasztják, állampolgárságot ad 11 millió illegális bevándorlónak. 

Megvalósítottam a büntető igazságszolgáltatás reformját, a börtönreformot, mondja Trump, aki szerint Biden semmit nem tett 8 évig, amíg alelnök volt. Csak beszéltetek, de nem csináltatok semmit 

- mondja Bidennek.

Biden azt mondja, azért nem tudtak semmit tenni, mert republikánus irányítású volt a kongresszus (ez nem igaz, az első két évben a demokratáknak nagy többsége volt mindkét házban, a szenátusban egy rövid ideig úgynevezett szupertöbbségük is volt - 60 szenátor a 100-ból -, enélkül nem is tudta volna Obama az ObamaCare-t megszavaztatni).

A környezetvédelem témája következett. Trump rákérdezett: Biden megszünteti-e az olajipart, ha megválasztják. Igen, átállnék az olajiparról - mondja Biden. 

Ez erős kijelentés - mondja Trump. Az Egyesült Államokban rengetegen élnek közvetve vagy közvetlenül az olajiparból, Biden kijelentése az északi ingadozó államokban elriaszthatja a szavazókat a demokrata jelölttől.

Mit mondanának azoknak az amerikaiaknak a beiktatáskor, akik nem szavaztak rájuk? - szól az utolsó kérdés. 

A siker összefog minket - mondja az elnök, aki szerint  A 'pestis' előtt nagyszerűek voltak a foglalkoztatási adatok, és egység volt 

(a koronavírust illeti a pestis jelzővel ebben az esetben).

Biden csak annyit mond: amerikai elnök leszek, és mindenkit képviselni fogok, függetlenül attól, hogy rám szavazott vagy ellenem.

A vitában korábban Biden elővette Obama 2008-as kampányjelszavát arról, hogy nincsenek kék vagy vörös államok, csak Egyesült Államok (a kék a demokraták, a vörös a republikánusok színe).

A vita ezzel véget ért.

A leghosszabban a koronavírus-járványról és az egészségügyről volt szó. Joe Biden a vita során többször hibázott: az olajipar elleni kijelentésével szavazókat riaszthat el, elfelejtette, hogy az Obama-kormányzat első két évében demokrata többség volt a képviselőházban és a vita elején tett egy furcsa megjegyzést Hitlerről, ami szerint az Egyesült Államok jóban volt Hitlerrel, mielőtt Hitler lerohanta Európát 

(valószínűleg az ellenkezőjét akarta mondani, és Hitlerhez hasonlítani Kim Dzsongunt). A demokratákhoz közel álló NBC szerint Biden ironizálni akart, csak nem sikerült neki. A közösségi médiát a kijelentés után elárasztották a Biden szavain értetlenkedő üzenetek, köztük több politikai elemzőktől, újságíróktól érkezett.

Donald Trump minden fontos kampányüzenetét el tudta mondani, és Bidennek most először kellett válaszolnia a fiával kapcsolatos korrupciós vádakra.

Korábban írtuk:

Az Elnöki Viták Bizottsága (CPD) a múlt hét végén bejelentette, hogy a vita legfőbb témái a koronavírus, az amerikai családok, a nemzetbiztonság, a vezetői képesség, az éghajlatváltozás és az amerikai etnikai kérdések lesznek. A 90 perces vitában mindegyik kérdésre negyed órát fordítanak.

Az utolsó simításokat végzik az elnökválasztási vita helyszínén technikusok a Belmont Egyetemen, Nashville-ben 2020. október 22-én, az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden második, és egyben utolsó elnökjelölti vitája előttForrás: MTI/AP/Patrick Semansky

Bár a kérdések közé nem került be olyan, amely közvetlenül kapcsolódna Biden ukrajnai, orosz és kínai korrupciós ügyeihez (ezeket itt foglaltuk össze), amelyeket a baloldali média megpróbál elhallgatni, a várakozások szerint Donald Trump kihasználja a lehetőséget, hogy szóba hozza. Szóba kerülhet ismét az, hogy Biden elnöksége esetén felduzzasztja-e a hétfőn várhatóan kétharmados republikánus többségűvé váló Legfelsőbb Bíróságot (az Egyesült Államokban gyakorlatilag ez felel meg az alkotmánybíróságnak).

Biden pedig valószínűleg megpróbál a lehető legtöbbet beszélni a koronavírusról. Az első vitában a két jelölt sokszor egymás szavába vágott, ezért megváltoztatták a szabályokat, a válaszok első két percében a másik jelölt mikrofonját elnémítják.

A vita helyszíne a Tennessee állambeli Nashville. Az első vitát az egyik legjelentősebb billegő államban, Ohióban tartották, Tennessee viszont elkötelezett republikánus állam, a felmérésekben magabiztosan vezet Donald Trump. A moderátor az NBC riportere, Kristen Walker.