Nincs mérsékelt iszlamizmus az egyik legismertebb francia esszéíró, Barbara Lefebvre egyetemi tanár szerint. Erről a Le Figaróban írt.

„Miután Samuel Paty péntek délután elhagyta az iskolát, talán még meg is könnyebbült, hiszen itt a szabadság. Az első tanítási hetek megterhelők lehettek az egészségügyi előírások miatt, majd október elején elkezdődött a kálváriája, amit végül egy szülő támadása tetézett be. Ez a szülő egy Hamászhoz közeli iszlamistában talált támaszt, aki tagja volt a Francia Imámok Tanácsának (CCIF) a Pantin mecsetből. Együtt indítottak el egy hazugságra épülő kampányt a közösségi hálókon, ami csak szította a Samuel Paty elleni fatwa-t", foglalja össze Barbara Lefebvre Samuel Paty kegyetlen meggyilkolásának előzményeit, amelyekről az Origo itt és itt is írt. 

A megölt tanár, Samuel Paty fotójaForrás: Hans Lucas via AFP/Antonin Burat / Hans Lucas/Antonin Burat

De vajon támogatták-e Samuel Paty-t a kollégái, vagy egyedül érezhette magát? Ma már tudjuk, hogy nem támogatták, pedig „kellett volna" - mondja a Le Figaro esszéistája, és egy drámai víziót rajzol elénk:

„Paty talán azt gondolta, hogy az őszi szünetben megnyugszik mindenki, és november 2-án újra lelkesedéssel találkozhat diákjaival. Ezen a késői délutánon tehát hazafelé indult gyalog, majd egyszer csak brutálisan eltűnt számára Conflans-Saint-Honorine", a párizsi előváros, amelyben élt, a gimnázium, ahol dolgozott, és mintha egy időutazásban vett volna részt, „hirtelen az algériai dzsihád kellős közepén találta magát, az Iszlám Állam uralta Szíriában, esetleg a talibánok irányította Afganisztánban, a Boko Haram-féle Nigériában, vagy Maliban, amit a Vérrel megjelöltek nevű terroristacsoport tart félelemben ".

A rendőrök a Conflans-Sainte-Honorine-i iskola előtt.Forrás: AFP/Bertrand Guay

Barbara Lefebvre meglátása szerint ugyanis Franciaország ide került vissza, miközben az iszlamizmust egy halálos betegséghez, a rákhoz hasonlítja. „Néhány pillanat alatt egy élet, életek kerülhetnek időben és térben máshová, a dzsihád fogságába. A rémület fogságba ejt, az érzelmek eltöltenek bennünket, megemlékezéseket szervezünk. De egészen idáig, egyetlen komoly ütközetet sem folytattunk le a rákkal, azaz a politikai iszlámmal szemben."

Barbara Lefebvre szerint 1989 óta, amikor először indult vita az iszlám kendő viseléséről (Creil-i eset), „a politikai vezetők homeopátiát alkalmaztak", majd 2015 óta terroristaellenes törvényeket, „antibiotikumokat", amelyek hatástalanok a rákkal szemben, azaz a politikusok semmi olyat nem tettek az iszlámizmus ellen, amellyel hatékonyan lehetett volna védekezni ellene. „Egy hosszú radioterápiával megtoldott kemoterápiára van szükség a rengeteg áttét miatt, amit 30 évnyi tagadás idézett elő", utal arra, hogy hosszú időn keresztül semmi sem történt, és most egy kegyetlen terroristagyilkosság kellett ahhoz, hogy a politikusok valamit tegyenek. De Lefebvre rögtön ki is ábrándítja olvasóit: „És ma hol van az a vezető, aki egy utolsó sokkterápiát alkalmazni merne, aki kész lenne a szociális rendszerhez keményen hozzányúlni és célba venni egy halálos, zsarnokságra törő kisebbséget?" - teszi fel a nagyon is jogos kérdést, majd egy tunéziai költő, író, a politikamentes, liberális iszlámért küzdő Abdelwahab Meddeb-et idézi, aki szerint „a politikai iszlám az iszlám betegsége". Ráadásul az iszlamizmus elsősorban a muzulmánok ügye, nekik távolságot kell tartaniuk a radikálisokkal, ha úgy gondolják, hogy az ő hitük politikamentes és békés. Ők döntik el, hogy elfogadják-e vagy sem az itteni életvitelt, az öltözködési szabályokat, hitbéli gyakorlatot, a rasszista ideológiát, az antiszemitizmust, az iszlamizmust. Egy Franciaországhoz hasonló laikus demokráciában élni valójában rendkívüli lehetőség lehetne a muzulmánoknak, hogy elváljanak az iszlamistáktól, azaz a radikális muszlimoktól.

Több tízezren emlékeztek a megölt tanárra - miután a társadalom nem védte meg, a szokásos "Je suis..." maradtForrás: Hans Lucas via AFP/Samir Maouche / Hans Lucas/Samir Maouche

Egy másik nagy problémának tartja Barbara Lefebvre - számos antiszemitizmussal és iszlám terrorizmussal foglalkozó könyv szerzője -, hogy a francia politikai klientúra, amely 40 éven keresztül gyengítette a Köztársaság alapító elveit, hagyta, hogy a muzulmánok azt higgyék, hogy az iszlamizmus, a radikális iszlám éppen olyan vélemény, ugyanolyan hit, mint egy másik. Voltak a „középutas talibánok" és a „csendes szalafisták". Fantomnak öltözött nők változtak át a feminista küzdelem élharcosaivá...

Itt Lefebvre a szélsőbaloldal és a radikális muszlimok kapcsolatára utal, erről egyébként - meglepő módon - Macron oktatási minisztere is beszélt, a sokáig a politikai korrektség terrorja miatt tiltott islamo-gauchisme kifejezést használta. 

A mindenhonnan hallatszó (szélsőbalos, gyáva) „csak ne általánosítsunk" kitétel inkább felbátorította és vonzóvá tette a radikális iszlámot a muzulmánok egy része körében, amihez még társult egy posztkolonizációs utálat is, nem beszélve a magukat antirasszistáknak nevezett militánsokról, akik szintén erre sarkallták őket.

„A politikai iszlám ugyanakkor a nem muzulmán franciák többsége számára is egy betegség. A dzsihadisták a szélsőséges szalafisták és más radikális irányzatok (Muszlim Testvériség pl.) doktrínáit és genocídiumot hirdető tervét hajtják végre, totalitárius felsőbbrendűség tudattal fűszerezve. Semmi meglepő nincs abban sem, hogy több iszlamista számára Hitler példaképként szolgál, mint például a II. világháború alatt Berlinbe költözött Jeruzsálemi Nagy Mufti, al-Husseini vagy al-Qaradawi prédikátor számára is", lehetne sorolni őket. (Al-Qaradawi egyiptomi születésű szélsőséges iszlám teológust a világ több országából kitiltották, 2013-ban az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene). Barbara Lefevbre szerint ez ellen a totalitarizmus ellen úgy kellene védekezni, hogy „a bűncselekményt elkövetőket és a dzsihadistákat ideológiájukkal együtt véglegesen ki kellene utasítani az országból, akárcsak a kettős állampolgárokat, akiket meg kell fosztani a francia állampolgárságtól, de figyelni kellene a gyanút keltő francia állampolgárokat is, szankcionálni kellene őket, például úgy, hogy mindennemű szociális juttatás kifizetését felfüggesztjük. Ezenkívül a Köztársaságnak sokkal jobban kellene figyelnie azokra a gyerekekre, akik ilyen mérgező közegben élnek".

 

Virágok a Bois d'Aulne középiskola előttForrás: NurPhoto via AFP/Michel Stoupak/NurPhoto/Michel Stoupak

Már késő lenne?

Ha az iszlám elleni harcról van szó, Barbara Lefebvre saját bevallása szerint nem tartozik az optimisták közé. „Félek, hogy 30 év semmit tevés után Samuel Paty meggyilkolása sem fog bennünket szigorúbb eszközökhöz vezetni. A megemlékezés érzelmei megint elfeledtetik a dühünket. A horrorisztikus iszlamista bűncselekmény egy pillanatra elhallgattatja ugyan a kétkedőket, azokat, akik az „igen, de" kontextusában élnek, és akiket annyit hallottunk a Charlie Hebdo vagy a leszbikus tinédzser, Mila elleni iszlamista támadásokat követően. (Lefebvre a baloldali "elitre" és az azzal szorosan összefonódó médiumokra gondol, akik mindig is úgy gondolkodtak, hogy nem szabad általánosítani a legdurvább terrorista merénylet után sem, nem szabad megharagudni a muszlimokra, akik terrortámadást követtek el, mert nehéz sorsuk volt, azaz, mindig találtak egy kifogást arra, hogy miért nem kell szigorúbban fellépni velük szemben.) A Le Figaro esszéistája el is játszik a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Samuel Paty nem halt volna meg és konfliktusát beszippantotta volna a baloldali médiagépezet: a média megpróbálta volna a közvéleményt Paty ellen hangolni, mondván, hogy azzal, hogy megmutatta a próféta karikatúráit, „megbántotta a muzulmán gyerekeket".

Samuel Paty végső búcsúztatásán a francia elnök, Emmanuel Macron október 21-énForrás: AFP/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved./Francois Mori

Éppen ugyanúgy, ahogy az Mila-val történt, aki még mindig rendőri védelem mellett éli az életét. (Az Origo megírta Mila történetét, akit életveszélyesen megfenyegettek csak azért, mert kritizálni merte az iszlámot. Iskolájából ki kellett venni, fél éve rendőri felügyelet alatt áll).

És mindez azért történt, mert Samuel Paty a munkáját végezte, a polgári oktatási programnak megfelelően. Azzal próbálta nevelni a rábízott gyerekeket, hogy tanuljanak meg önállóan gondolkodni, ami „valószínűleg a legnehezebb intellektuális gyakorlat mai világunkban, amelyet előre gyártott, kórosan patologikus rendszertannal kitervelt gondolatok uralnak", mondja Barbara Lefebvre. „Samuel Paty csak azt akarta, hogy a gyerekek lássák, hogy a világ nem fekete-fehér, kevésbé zavaros, mint ahogy az látszik. A békés többséget mindig felborítja az ultraerőszakos kisebbség. A diákok túlnyomó többsége megértette Paty üzenetét, és demokratikus vitát nyitottak." Azonban mégis éppen a szólásszabadság-óra miatt gyilkolta meg a szólásszabadságot gyűlölő bevándorló.

Egy elenyésző kisebbség szavazott a dzsihádra, de ide tartozik az is, aki végrehajtotta a gyilkosságot. És mindez két rajz miatt történt. „Olyan karikatúrák miatt, amelyeket továbbra is meg kell mutatni a diákoknak, és meg kell magyarázniuk azok politikai jelentését. Ez volt Samuel Paty és a Charlie halottainak is a feladata. Ez pedig nekünk is feladatot ad, mégpedig azt, hogy ne legyünk élő halottak egy felfüggesztett Franciaországban."