Bár Európa országai szeretnék elkerülni a tavaszihoz hasonló korlátozó intézkedések bevezetését, a járványügyi helyzet alakulása sok helyen ezt nem teszi lehetővé. Franciaországban és Belgiumban kezelhetetlenné vált a járvány, Belgium az elkésett intézkedések miatt gyakorlatilag arra kényszerült, hogy kimondatlanul is visszatért a tavaszi zárlathoz. Franciaországban egyetlen nap alatt 45 ezer új fertőzöttet találtak. Ausztria feladta lényegében a kontaktkutatást - egyszerűen azért, mert már képtelenség. Több országban pedig a kétségtelenül felelőtlen emberek tüntetnek a szigorítások ellen.

A legfrissebb, vasárnap reggeli adatok szerint a járvány kezdete óta 42 613 522 ember fertőződött meg koronavírussal, a halálos áldozatok száma pedig elérte az 1 149 781 főt. 

A második hullám a tavaszi időszaknál is erőteljesebben érinti Európát, aminek következtében egyre több ország vezetett be szigorításokat. 

Magas számok, fokozatos bezárkózás

Az uniós tagországok közül Csehországot érinti az egyik legjobban az ősz, az országban továbbra is rohamosan terjed a fertőzés. A cseheknél nem ritka a csúcsdöntés, az elmúlt hét brutális számokat hozott. Az új esetek rekordszáma mellett tovább emelkedett az egészségügyi intézményekben kezeltek és a súlyos esetek száma is. A fertőzés intenzitásának növekedését jól mutatja, hogy ezen a héten a napi halálozások átlagos száma meghaladta a százat.

Ezek után nem csoda, hogy Andrej Babis cseh miniszterelnök egy prágai rádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy meg kell hosszabbítani a szükségállapotot. Mint ismert, a cseh kormány október 5-én hirdetett szükségállapotot, ami az eredeti tervek szerint november 3-ig maradt volna érvényben. "Hozzá kell szoknunk, hogy ez a vírus itt marad velünk. A szükségállapotot meg kell hosszabbítani, a járvány még nem szűnt meg" - kommentálta a legújabb fejleményeket a cseh kormányfő. Csehországban szombaton egyébként 12 472 új fertőzöttet azonosítottak, ami hétvégi rekordnak számít. A szám sokatmondó: több mint háromezerrel haladja meg a múlt szombati adatot. A második szakasz alatt egyébként már két cseh egészségügyi miniszter mondott le.

Korábban a Babis-kormány a cseh gazdaság működőképességének megőrzése érdekében elkerülte volna a tavaszihoz hasonló bezárkózást, azonban a helyzet súlyossága miatt kénytelen volt szigorításokat bevezetni. Ahogy a csehországi járványhelyzettel foglalkozó cikkünkben beszámoltunk róla, csütörtöktől korlátozzák a kiskereskedelem és a szolgáltatások egész sorát, illetve kijárási tilalom van. Ez utóbbi kapcsán kivételt képez a munkahelyre való eljutás, a szükséges bevásárlás és az egészségügyi központok felkeresése. Az új rendelkezések értelmében parkokban és erdőben szabad sétálni, de legfeljebb két családtag lehet együtt. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak az iskolák és áttértek a távoktatásra, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények.

Prága bezárkózott: az üres Károly hídForrás: Sputnik via AFP/Eduard Erben

Szerda reggeltől országszerte kötelező a maszk viselése a köztereken és a gépkocsikban is. A rendelkezés nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az utcán vagy az autóban kizárólag családtagok vannak együtt, valamint a sportolásra. Egyébként zárt termekben, tömegközlekedési eszközökön már néhány hete hordani kell a maszkot.

A helyzet annyira súlyos, hogy a cseh hatóságok hivatalosan is beismerték: a fertőzés gyakorlatilag ellenőrzés nélkül terjed az egész országban. Éppen ezért a kormányzati intézkedések egyik legfőbb konkrét célja megakadályozni az egészségügyi rendszer összeomlását. Továbbá a cseh kormány a járvány leküzdése érdekében a héten segítséget kért az Európai Uniótól és a NATO-tól. Magyarország ennek keretében 150 lélegeztetőgépet küld.

Akárcsak Csehországban, Szlovéniában is rendkívüli szabályok léptek életbe. Az országban  szombattól bezárt a boltok zöme, leállt a szolgáltatóipar egy része és az idegenforgalom.

A helyi sajtó arról írt, hogy egy hétre bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek és a szállodák, valamint a fodrász- és szépségszalonok, néhány kivétellel pedig az óvodák és a diákotthonok is. Arról nem is beszélve, hogy keddtől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe az ország egész területén, hétfőtől pedig (az elemi iskolák alsó tagozatos osztályai kivitelével) az oktatási intézmények digitális oktatásra álltak át.

A szigorításokat az új esetszámok és a halálesetek drasztikus növekedése miatt vezette be a szlovén kormány. Ha már szóba került a kabinet: Anze Logar külügyminiszternek pozitív lett a koronavírustesztje, így tíznapos házi karanténba került. 

Ljubljana, 2020. október 21. A szlovén főváros, Ljubljana belvárosa 2020. október 20-án. Ettől a naptól kezdve a koronavírus-járvány miatt a szlovén kormány este 9 és reggel 6 óra között éjszakai kijárási tilalmat rendelt el az ország egész területére. MTI/APForrás: MTI/AP/-

Szombaton Szlovákiában is kijárási tilalom lépett életbe, ami a tervek szerint november elsejéig marad. A korlátozás ideje alatt az emberek továbbra is dolgozhatnak munkahelyükön, ugyanakkor csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel. Tilos viszont a temetőlátogatás.

A kormány országos tesztelést rendelt el, ami pénteken kezdődött el. Az első napon mintegy 62 ezer embert teszteltek le, közülük 2225-nél mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a fertőzést. Az akció egyébként akkora volumenű, hogy azt a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók együttesen végzik. Mivel egy-egy tesztelőhelyen legalább 7-8 emberre van szükség, gondokat okozott, hogy több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók. Emiatt hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek. A szlovák hatóságok cikkünk megjelenéséig kizárólag az újonnan regisztrált napi fertőzési esetekről adtak összesítést, ez a szám 3042.

Bulgária sem maradt ki a sorból: a mai naptól kezdve két hétre bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek az ország fővárosában, Szófiában. Néhány kisebb városban, ahol sok a fertőzött (például Pernikben, Szlivenben és Sumenben) ugyancsak bezárnak két hétre a szórakozóhelyek.

Jordanka Fandakova, Szófia főpolgármestere szerint riasztó a helyzet, a fertőzöttek és orvosi ellátásra szorulók számának növekedése túlfeszíti a kórházak teherbíró képességét. Így azt szorgalmazta, hogy az egyetemek térjenek át online oktatásra, a sok embert foglalkoztató vállalatok pedig lehetőség szerint ugyancsak engedélyezzék az otthoni munkavégzést a munkavállalóknak.

Bulgáriában a többi uniós országhoz hasonlóan három hete hirtelen növekedésnek indult a fertőzöttek száma, és nagyon leterheli a koronavírus-járvány az egészségügyi rendszert. Hogy kezelni tudják a koronavírussal fertőzött betegeket, betiltották a nem sürgősségi műtétek elvégzését olyan régiókban, ahol egyik napról a másikra szélsőségesen nő a fertőzöttek száma.

Bojko Boriszov miniszterelnök három másik kormánytaggal együtt pénteken vonult önkéntes karanténba. Mindhárman találkoztak egy miniszterhelyettessel, akinek pozitív lett a vírustesztje.

Franciaországban október 16-án (az eredeti tervek szerint egy hónapra) rendkívüli állapot lépett életbe, amit a Francia Nemzetgyűlés éppen a napokban hosszabbított meg február 16-ig. 

A döntés elsősorban arra vezethető vissza, hogy sorra születtek az új rekordok. A járványügyi vészhelyzetben továbbra is háromféle riasztási fokozatot különböztetnek meg. Ez alapján a megyéket három "riasztási" fokozatba sorolják: "korlátozott", "mérsékelt" és "magas", ezt a kék árnyalataival tüntetik fel. (Franciaországban jelenleg  csak „mérsékelt" és „magas" fokozatú megyék vannak.)

Azt, hogy a helyzet egyre aggasztóbb, jól mutatja: a franciák több mint kétharmadát érinti szombattól az este kilenc órától kezdődő kijárási korlátozás, amelyet a koronavírus-járvány megfékezésére a kormány az ország száz megyéjéből 54-re terjeszt ki.

Az elmúlt 24 órában több mint 45 ezer új beteget regisztráltak.

Kijárási tilalom Toulouse-banForrás: Hans Lucas via AFP/Frédéric Scheiber / Hans Lucas/Frédéric Scheiber

Ausztriában már követhetetlen módon, nyilvános terekben kapják el sokan a koronavírust, aminek terjedését egyre kevésbé lehetséges ellenőrizni - legalábbis erről írt egy osztrák virológus. Elisabeth Puchhammer-Stöckl, a Bécsi Orvostudományi Egyetem (MedUni) virológusa a Kleine Zeitungban vasárnap közzétett levelében kifejtette, hogy a bécsi járványadatok vizsgálatából azt lehet megállapítani: sokszor már nem lehet követni a vírus útját, feltehetően egyre többen fertőződnek meg nem felderíthető módon, például tömegközlekedési eszközökön vagy üzletekben.

"Úgy néz ki, hogy elveszítjük az ellenőrzést a vírus terjedésének útja felett" - fogalmazott a szakértő. Puchhammer-Stöckl elmondta, egyre több olyan fertőzött van, aki nem tudja, hol kaphatta el a koronavírust. A virológus ugyan konkrétan bécsi adatokra hivatkozott, de úgy vélte, a helyzet hasonló lehet más szövetségi tartományokban is.

A Nyugat-Balkánon is sorra dőlnek meg a rekordok, egyre több a fertőzött a régióban. Immáron a 140 ezerhez közelít a fertőzöttek száma Európának ezen a részén, napról napra újabb fertőzöttségi rekordok dőlnek meg a térség különböző országaiban. 

Ukrajnában ma tartják a helyhatósági választásokat, annak ellenére, hogy az országban egyre intenzívebben terjed a fertőzés. Mindezt szigorú előírások mellett teszik: kötelező a maszkviselés, a kézfertőtlenítés, a testhőmérséklet-mérés, a saját toll használata, és más, egyéb különleges intézkedéseket is kötelezővé tettek. A vasárnap közölt adatok szerint szombaton 6088 új és 102 halálos esetet regisztráltak a hatóságok. Ezzel 343 498-ra nőtt az igazolt fertőzöttek, és 6391-re a halálos áldozatok száma. 

Egy helyi asszony testhőmérsékletét méri a választókerület munkatársa szavazás előtt az ukrajnai helyhatósági választásokon a kárpátaljai Zápszonyban 2020. október 25-én.Forrás: MTI/Nemes János

Az elmúlt 24 órában 3855 fertőzést igazoltak, a nyilvántartott fertőzöttek száma 209 648-ra emelkedett – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Romániában ismét 73 új halálesetet jelentettek, az áldozatok száma ezzel 6391-re nőtt. Jelenleg 828 beteget ápolnak intenzív osztályon, ezzel újabb negatív csúcs dőlt meg. 

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint másfél millióan betegedtek meg a koronavírus következtében. A hivatalos adatok szerint tegnap 16 710-zel emelkedett az új koronavírusos fertőzöttek száma. A keleti ország egyébként negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (8,6 millió), India (7,9 millió) és Brazília (5,4 millió) után.

Erőszakos tüntetések a járvány miatt

Az elmúlt napokban több nagyvárosban is tiltakoztak az újbóli szigorítások miatt. Sokszor erőszakosan, Franciaországban a múlt szombaton gyakorlatilag utcai háború alakult ki a belvárosban, gyújtogattak is.

Hágában is, ahol tegnap a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tüntettek. Hollandiában október 14-étől egy hónapra komoly szigorításokat írt elő a kormány. Az intézkedések értelmében egy hónapra bezárnak a bárok, éttermek és a könnyűdrogokat áruló "coffee-shopok" is. A maszk viselése kötelező lesz beltéren, iskolákban és a tömegközlekedésben. A szállodák továbbra is nyitva maradhatnak, de vendéglátó egységeiket csak az ott megszálló vendégek használhatják.

Ezenfelül leállt a tömegsport, és felfüggesztették az idegenbeli sportmérkőzéseket is. A kereskedelmi egységeknek (az élelmiszert áruló boltokon kívül) este 8-as zárórát rendeltek el, az alkohol kültéri fogyasztása is csak eddig megengedett. Emellett a múzeumok, könyvtárak látogatása csak foglalással, bejelentkezéssel lesz lehetséges.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tiltakozó emberek tüntetnek Hágában október 24-én.Forrás: MTI/EPA/ANP/Sem Van Der Wal

Szombaton utcai háború alakult ki Varsóban, ahol a tüntetők összeverekedtek a rendőrökkel az elkerülhetetlen kormányzati korlátozások miatt. Ugyanis bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, valamint a vásárlók számát a boltokban, betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket, felfüggesztik az edzőtermek és az uszodák működését. Lengyelországban egyébként 11 742-vel nőtt az új megbetegedések száma, és 87-tel a halálos áldozatoké. 

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen tüntető emberek összecsapnak a rendőrökkel Varsóban 2020. október 24-én.Forrás: MTI/PAP/EPA/Wojchiech Olkusnik

Olaszország. Vasárnapra virradó éjszaka utcai csatatérré változott Róma belvárosának legnagyobb tere, a Piazza del Popolo is, ahol jobboldali csoportok a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom ellen tüntettek  Az Új Erő nevű mozgalom az "egészségügyi diktatúra" és a Rómában éjféltől reggel öt óráig tartó kijárási tilalom ellen tiltakozott. 

A tetőtől talpig feketébe öltözött, arcukat eltakaró tüntetők pontosan éjfélkor zöld, fehér, piros színű tűzijátékkal indítottak, majd rátámadtak a rendőrökre. Füst- és papírbombákat dobáltak, járműveket rongáltak meg, az utcai összetűzések több mint egy órán keresztül tartottak, és a város több kerületére átterjedtek, ahol fiatalok kövekkel támadtak az utcákat a korlátozások miatt lezáró rendőrökre, vagy rollereket hajítottak rájuk.

Nápolyban is hasonlóan erőszakos tüntetések voltak.

Tüntetők és rendőrök összecsapnak a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt kijárási tilalom ellen tartott demonstráción az olaszországi Nápolyban 2020. október 23-án.Forrás: MTI/AP/LaPresse/Alessandro Pone

Szombaton Londonban is demonstráltak a szigorítások ellen. 

Rendőrök visznek el egy nőt a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások elleni tüntetésről London belvárosában 2020. október 24-énForrás: MTI/EPA/Vickie Flores

Belgiumban egyelőre csendesen veszik tudomásul, hogy a belga kormány másfél hónapos, őszi tétlensége után bezártak az éttermek, a színházak, a mozik, esti kijárási tilalom lesz - gyakorlatilag visszatértek a tavaszi bezárkózáshoz.