Templomokat rongáltak meg és rendőrökre támadtak szélsőbaloldali tüntetők Lengyelországban - videó

Vágólapra másolva!
Agresszív tüntetéseket szerveztek a fővárosban, Varsóban a hétvégén abortuszpárti, baloldali aktivisták. A tüntetők több templom falát összefirkálták és a rendőrökre is rátámadtak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Templomokat rongáltak és miséket zavartak meg a feminista, abortuszpárti tüntetők Lengyelországban.

A lengyel alkotmánybíróság új határozatában szigorította az abortuszra vonatkozó szabályozást, ami országszerte tömeges demostrációkat váltott ki a baloldali aktivisták körében.

A legnagyobb tüntetés Varsóban volt, ahol a baloldali főpolgármester, Rafal Trzaskowski is utcára vonult az aktivistákkal, annak ellenére, hogy városa elsők között kapott vörös besorolást a súlyos koronavírus-fertőzöttség miatt.

Becslések szerint a varsói demonstráción mintegy 2 500 ember vett részt. A feministák a hétvégén több templom falát is összefirkálták szlogenjeikkel, amelyekkel az abortusz mellett érvelnek.

Emellett a tüntetők a vasárnapi miséket is megzavarták azzal a felkiáltással - melyet közösségi oldalukon is közzétettek - hogy "Rontsuk el a kedvüket! Túl korán örülnek!".

Több keresztény felekezet is felháborodott, mert nem értették, miért a misék megzavarása a válasz egy törvényi szabályozás meghozatalára, és több támogató kezdeményezés is indult, mert a járvány miatt kevés hívő jár templomba és a papok még kiszolgáltatottabbak a tüntetők akcióinak.

Az alkotmánybíróság csütörtökön a lengyel alaptörvénynek a minden ember élethez való jogáról szóló tételeire alapozta döntését, megerősítve a testület egy 1997-es ítéletét, amely szerint az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik. Megállapították, hogy a gyógyíthatatlan betegség ténye önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra.

A testület 119 kormánypárti és ellenzéki képviselő beadványa alapján hozta meg ítéletét. A beadvány támogatói alkotmányellenesnek találták az 1993-as magzatvédő törvényben foglalt abortusztilalom alóli egyik kivételt, amely a terhesség bármelyik szakaszában alkalmazható volt, amennyiben az orvosi vizsgálatok a magzat súlyos betegségét, sérülését állapították meg. Az ennek alapján végrehajtott terhességmegszakítások száma az utóbbi években emelkedett, tavaly 1074 ilyen legális abortusz történt, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatok esetében.

A nemi erőszak következtében fogant életre, valamint az anya életét veszélyeztető terhességre vonatkozó kivételek továbbá is érvényben maradnak.

Az alkotmánybíróság csütörtökön azt is kimondta: a megfogant életnek nem pusztán biológiai létét, hanem méltó életkörülményeit is biztosítani kell. Bejelentések szerint a kormánypárt ezen a héten a parlementben kezdeményezi a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató program bővítését.