Komoly politikai válság alakult ki Olaszországban, miután a Conte-kormány jelentős szigorításokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt. Az ország több nagyvárosában is komoly zavargások robbantak ki az elmúlt napokban, amelyek során a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel: füstbombák, repülő üvegek és petárdák az egyik oldalon, vízágyú és könnygáz a másikon. Kaotikus állapotok alakultak ki, részben a járvány első hullámát látványosan rosszul kezelő baloldali kormány következetlensége, részben a baloldal belső megosztottsága miatt. A szigorításokat ugyanis élesen bírálta az egyik baloldali kormánypárt elnöke, Matteo Renzi korábbi miniszterelnök.

Vasárnap éjféltől újabb szigorításokat jelentett be Giuseppe Conte olasz kormányfő, amelyek a tervek szerint november 24-ig maradnak érvényben. Így ebben az időszakban

  • a bárok, a presszók, a fagylaltozók, az éttermek és más vendéglátóhelyek a hét minden napján 18 órakor zárnak; az éttermekben az asztaloknál legfeljebb négy vendég foglalhat helyet, kivéve, ha ugyanannak a családnak több tagjáról van szó; tilos az utcán vagy szabadtéren ételt és italt fogyasztani; és csupán éjfélig lehet ételt házhoz szállíani;
  • bezárják a mozikat, a színházakat, a koncerttermeket, az edzőtermeket, az uszodákat, a diszkókat és a játéktermeket;
  • tilos a hivatalos és magánjellegű rendezvények, ünnepek rendezése, közöttük a házibuli, az esküvői ebéd/vacsora és a jelenléttel tartott konferenciák is;
  • a gimnáziumok, szakközépiskolák tanóráik 75 százalékában átállnak az online tanításra, a tömegközlekedés terhelésének enyhítésére.

 

Olasz rendőrök a Piazza del Popolón a zavargások közbenForrás: AFP/Andreas Solaro

Ahogy látható, hosszú a sor, és ez még nem minden: október közepe óta ez már a harmadik szigorítás  Olaszországban. Jelenleg hét tartományban éjszakai kijárási tilalom van életben, ami azt jelenti, hogy éjjel 11 órától (néhol éjféltől) reggel ötig a vendéglátóhelyeknek zárva kell tartaniuk, és az éjjel-nappali üzletek nem árulhatnak alkoholt. Többek között Rómában, Milánóban és Nápolyban vezették be ezeket a szabályokat. A baloldali miniszterelnök minderre csak annyit tudott mondani, hogy az ország polgárai megfáradtak, frusztráltak és haragosak. 

Conte arról viszont hallgat, hogy a baloldali kormány felelőtlensége és a baloldal belső megosztottsága, a belső veszekedések vezettek idáig. 

Rendőrkocsikat dobáltak a megvadult tüntetők

A kormányzati intézkedések ellen napok óta tüntetések vannak és zavargások törtek ki.

Múlt hét pénteken a kijárási tilalom ellen tüntettek Nápolyban. A rendőrség kénytelen volt könnygázt bevetni. 

Közelharc alakult ki Nápoly utcáin: az egyik tiltakozó néz farkasszemet a kivezényelt rendőrökkelForrás: MTI/AP/LaPresse/Alessandro Pone

Azt, hogy pontosan milyen hangulatban telt a dél-olasz városbeli megmozdulás, jól mutatja ez a felvétel: a tüntetők különféle tárgyakkal dobálták meg a rendőrautókat.  

Itt például egy televíziós riporterre támadtak rá az ingerült demonstrálók:

Petárda, füstbomba és könnygáz

Vasárnap hajnalban szintén utcai csatatérré változott a római Piazza del Popolo, ahol a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom ellen tüntettek. Az Új Erő nevű mozgalom az "egészségügyi diktatúra" és a Rómában éjféltől reggel öt óráig tartó kijárási tilalom ellen tiltakozott. A tetőtől talpig feketébe öltözött demonstrálók pontosan éjfélkor az olasz trikolór színeivel tűzijátékkal indítottak, majd rátámadtak a rendőrökre. Több mint egy órán keresztül tartottak az utcai összetűzések, amelyek az olasz főváros több kerületére átterjedtek.

Elszabadultak az indulatok a baloldali kormány járványügyi intézkedései miatt: Róma legnagyobb terén, a Piazza del Popolón összetűzésbe kerültek a tüntetők és a rendfenntartó erőkForrás: Reuters

Durvuló helyzet

A járványügyi szigorítások első estéjén, hétfőn folytatódtak az összecsapások - minden eddiginél intenzívebben. Olasz lapbeszámolók szerint több nagyvárosban is utcára mentek az emberek, aminek következtében a belügyminisztérium nemzetbiztonsági riasztást adott ki. A tüntetések miatt tovább nő a járványveszély.

Felvonultak a vendéglátósok, akikhez csatlakoztak más szakmák képviselői, az oktatás leállítása miatt tiltakozó családok és egyetemisták. A forgatókönyv a "szokásos" volt: a megmozdulások az elején nyugodt mederben zajlottak, hogy aztán zavargásokba csapjanak át. 

Tegnap este több mint ezren töltötték meg Torinó központi részét: csuklyás fiatalok füstbombákat, petárdákat, üvegpalackokat, köveket dobáltak a rendőrökre, járműveket borítottak fel, kirakatokat törtek be. A rendőrség könnygázzal próbálta megfékezni a randalírozó tömeget. Egy újságíró megsérült.

 A rendbontást megelőzően taxisofőrök tiltakoztak a város egyik ismert terén. 

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások ellen tüntetnek taxisofőrök TorinóbanForrás: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco

Az egyik leggazdagabb olasz városban, Milánóban szintén voltak nem engedélyezett utcai felvonulások, a tüntetők a Giro d'Italia kerékpárversenyhez használt kordonokat dobálták a rendőrökre.

A rendfenntartók szemszögéből így nézett ki a hétfő este:

Milánóban is nagy balhé volt hétfő esteForrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

A tüntetők és a kirendelt rendőrök csatájának eredményeképpen lángba borult az északolasz város.  

Rossz kilátásokForrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

A Puglia Leccében a rohamrendőrök falát áttörő tüntetők azt kiabálták, "jobb járványban meghalni, mint éhen halni". Nápolyban pedig a hétfő délelőtti megmozdulás után több ezren vonultak fel a tartományi elnök, Vincenzo De Luca lemondását követelve. A nápolyi étteremtulajdonosok koporsóval meneteltek.

Tegnap este is nagy zűrzavar volt NápolybanForrás: MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate

Tüntettek továbbá Trevisóban, Viareggióban és Cremonában is, ahol a vendéglátósok lábasfedőkkel verték a tiltakozás ritmusát. A Milánóban és Torinóban hétfő éjjel kirobbant zavargások miatt harminchárom embert vettek őrizetbe, köztük tizenhárom kiskorút.

Kedd este is tiltakoztak

Ezzel nem lett vége a tüntetéshullámnak: kedd este újabb zavargás tört ki a Piazza del Popolón, ahol engedély nélküli demonstrációt akartak tartani. 

A rendőrség vízágyúkkal azonnal szétoszlatta a mintegy kétszáz fős tömeget, amely szétszóródva igyekezett tovább tüntetni a történelmi városközpont utcáin. 

Ezen a felvételen jól látszik, ahogyan a rendőrök vízágyúzzák a tiltakozókat.

Mint ebből a videóból kiderült, a hatóságok egy helikoptert is bevetettek a rend fenntartása érdekében. 

A zavargásokhoz nagymértékben hozzájárult, hogy a legnagyobb kormánypárt, a baloldali Élő Olaszország párt elnöke, Matteo Renzi - korábbi miniszterelnök - bírálta saját kormányának szigorító intézkedéseit. A jobboldali Olasz Testvériség elnöke, Giorgia Meloni nemzeti összefogást ajánlott a kormánynak, egyetlen feltétellel, hogy a veszélyhelyzet vége után tartsanak választásokat. Erre egyelőre nem érkezett reakció.

Az olasz maffiaellenes ügyészség vezetője, Federico Cafiero de Raho azt nyilatkozta, hogy a déli tüntetésekben (elsősorban a nápolyiban) egyértelmű a maffia, a Camorra szerepe.

Európa más városaiban is voltak tiltakozások

Az olasz zavargások az eddigi leghevesebb tiltakozásokat jelentik a szigorítások ellen Európában. Németország volt az első, ahol voltak tüntetések (már áprilisban), augusztusban Berlinben egy tömegtüntetés volt, ami után tízszeresére nőtt a fertőzöttek száma a német fővárosban. Spanyolországban, Ausztriában, Portugáliában és Nagy-Britanniában elszórt tiltakozások voltak, Franciaországban pedig a szélsőbaloldal tüntetései okoztak nagy járványveszélyt.