Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget

Terrortámadás Nizzában
Nizza, 2020. október 29. Rendőrök a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én. Sajtóhírek szerint a támadásban három ember életét vesztette, többen megsebesültek. MTI/EPA/Sebastien Nogier
Vágólapra másolva!
Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a csütörtöki nizzai támadást követően - jelentette be a francia miniszterelnök. Jean Castex hozzátette, hogy a kormány határozott és könyörtelen választ ad a gyáva és barbár tettre.
Vágólapra másolva!

A hatályos szabályok szerint az intézkedés addig maradhat érvényben, amíg véget nem ér a válság.

Ez a készültségi szint lehetővé teszi a rendkívüli erőforrások mobilizálását a közvetlen terrorfenyegetettség elhárítása érdekében.

A kormányfő elmondta: péntek délelőtt összeül a védelmi tanács Emmanuel Macron francia elnök vezetésével.

Franciaországban délután harangszóval emlékeznek az áldozatokra.

Ahogy az Origo is megírta, csütörtökön a nizzai Notre-Dame-bazilikában

egy iszlamista férfi késsel megölt három embert, egyiküket le is fejezte.

Az ügyben a terrorellenes ügyészség nyomozást indított, a támadót elfogták. Nem sokkal később a rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán.

Rendőrök a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én Forrás: MTI/EPA/Sebastien Nogier


Mindkét esetben iszlamista indíttatást sejtenek a háttérben.

A muszlimok csütörtökön ünneplik Mohamed próféta születésének évfordulóját.

A támadásra csaknem két héttel Samuel Paty meggyilkolását követően került sor. A tanárt egy migráns muszlim lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján.

Nizzában 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe egy tunéziai származású férfi. A támadásban 86-an vesztették életüket, az elkövetőt végül lelőtték.