Nizzai terrortámadás: három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben

Terrortámadás Nizzában
Nizza, 2020. október 29. Rendőrök a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én. Sajtóhírek szerint a támadásban három ember életét vesztette, többen megsebesültek. MTI/EPA/Sebastien Nogier
Vágólapra másolva!
Három gyanúsítottat szabadon engedtek a hat őrizetbe vett ember közül, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez - közölték vasárnap este rendőrségi források.
Vágólapra másolva!

A nyomozás középpontjában egy 29 éves tunéziai állampolgár áll, akit a dél-franciaországi Grasse-ban szombaton vettek őrizetbe. Őt azzal gyanúsítják, hogy többször is találkozott a tunéziai elkövetővel a Tunéziából Olaszországon át Franciaországba tartó migrációs útvonalán. Mindkét emberről azt feltételezik, hogy nemrégen érkeztek Franciaországba.

Nyomozati források szerint feltételezhető, hogy együtt tették meg az utat.

Rajta kívül vasárnap este őrizetben volt még az a 25 és 63 éves férfi, akiket szombat délután állítottak elő a tunéziai lakásán.

Rendőrök a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én Forrás: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Még a merénylet napján, csütörtökön őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki térfigyelő kamerák felvételei szerint előző este az elkövetővel beszélt. Pénteken két másik embert, egy 33 éves és egy 35 éves férfit is őrizetbe vettek, akik szintén közvetlen kapcsolatba kerültek a merénylővel.

Vasárnap mindhármukat szabadon engedték.

Rendőrségi források szerint a három férfi véletlenül találkozott az elkövetővel, egyikük sem radikális és nincs közük a merénylethez.

Forrás: MTI/AP/Alexis Gilli

Az elkövetőt, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávit még mindig nem tudták kihallgatni: válságos állapotban kórházban ápolják, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. A férfi csütörtökön - az évnek azon a napján, amelyen a muszlim hagyomány szerint Mohamed próféta született - reggel

a nizzai katolikus templomban Allah akbar felkiáltással két embernek, a 60 éves Nadine Devillers-nek és az 55 éves sekrestyésnek, Vincent Loques-nak elvágta a torkát, a 44 éves brazil állampolgárságú Simone Barreto Silvát pedig késsel halálosan megsebesítette.

Rendőrségi források szerint a tunéziai elkövető kedden érkezett Nizzába, és a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapítható, hogy

szerdán feltérképezte a támadás helyszínét.

A nyomozók szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy voltak-e segítői, illetve, hogy milyen motivációkkal érkezett Franciaországba. A támadónál talált két mobiltelefon kielemzése és a tunéziai szolgálatok nyomozása meghatározó lesz az ügyben.

Brahím Iszávi - akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel - szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül érkezett Franciaországba és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.