Négy ártatlan halálos áldozata van a hétfő esti bécsi merényletnek. Kedd reggel három áldozatról szóltak a hírek - két arra járó férfiról és egy nőről - később azonban bejelentették, hogy az egyik kórházban ápolt 40-50 év körüli nő is belehalt a sérüléseibe. A merénylő, akit a rendőrök lelőttek, az Iszlám Állam szimpatizánsa volt - közölte kedd hajnali sajtóértekezletén az osztrák belügyminiszter és a bécsi rendőrfőkapitány. A támadásban 17-en megsérültek, egyikük egy rendőr.

Bécsben ezer rendőrt vetettek be esetleges további merénylők felkutatására és az eset kivizsgálására. Alsó-ausztriai és burgenlandi rendőröket is a fővárosba vezényeltek. Karl Nehammer belügyminiszter azt is elmondta, hogy a műveletben a környező országok különleges erői is részt vesznek.

A belügyminiszter közölte, elrendelték, hogy a hadsereg őrizze a város kulcsfontosságú létesítményeit, miközben jól felfegyverzett rendőrök százai a támadók után kutatnak. A politikus egyben felszólította a főváros lakosait, hogy maradjanak otthonaikban, kerüljék el Bécs belvárosát, a szülők pedig ne küldjék óvodába, iskolába gyerekeiket kedden.

Nehammer a merénylet gyors felderítését ígérte sajtóértekezletén, és részvétét nyilvánította ki az agyonlőtt civil áldozatok családjainak. 

– A terrortámadás "teljességgel alkalmatlan" próbálkozás volt az osztrák "demokratikus társadalom" megrengetésére - hangsúlyozta a belügyminiszter.

Ezer rendőrt vetettek be esetleges további merénylők felkutatásáraForrás: Getty Images/Michael Gruber

Nem zárható ki, hogy van még szökésben elkövető – jelentette ki a belügyminiszter. Azt is hozzátette, hogy a lelőtt merénylőnél egy lőfegyver volt, illetve egy robbanóöv utánzata, amivel a férfi valószínűleg további pánikot akart kelteni. A hatóságok átkutatták a támadó lakását, és videóanyagokat foglaltak le.

A Falter című osztrák hetilap szerkesztője, Florian Klenk a Twitteren azt írta: a lelőtt támadó Bécsben született és nevelkedett. A húszéves Kurtin S. albán gyökerekkel rendelkezett, de szülei eredetileg Észak-Macedóniából származnak. A rendőrség szerint nem ő tervelhette ki a merényletet - tette hozzá Klenk, informátorai megnevezése nélkül. Állításait hivatalosan nem erősítették meg.

Az Észak-Macedón hatóságok segítségét kérték

Az észak-macedón hatóságok együttműködését és a támadóhoz kapcsolódó információk átadását kérte az osztrák rendőrség az Európai Rendőrségi Hivatalon (Europol) keresztül.

A 20 éves merénylő bécsi belügyi források szerint az osztrákon kívül észak-macedóniai állampolgársággal is rendelkezett. Kujtim Fejzulai az Iszlám Állam híve volt, és szülei az észak-macedóniai albán kisebbséghez tartozhattak. A család a Tetovótól 10 kilométerre délkeletre fekvő Celopekből (albánul: Cellopekuból) származik, amelyet csaknem kizárólag albánok laknak. Észak-Macedónia lakosságának körülbelül 25 százaléka albán, többségük az iszlám híve.

A balkáni iszlám hagyományosan mérsékeltnek számít. Muszlimok élnek Albániában, Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában, valamint Szerbiában és Montenegróban is. Ezekből az országokból sokan vándorolnak ki, hogy Németországban, Ausztriában és Svájcban keressék a boldogulást. A délszláv háborúkat követően korlátozott radikalizáció kezdődött a balkáni muszlimok körében, és 2014-ben több száz fiatal csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Úgy találták, nem jelent veszélyt

Kujtim Fejzulai is azt tervezte, hogy Szíriába utazik, de a török hatóságok elfogták, és hazatoloncolták. 2019 áprilisában 22 hónap börtönbüntetésre ítélték, de végül

december 5-én feltételesen szabadlábra helyezték.

Védőügyvédje, Nikolaus Rast szerint a férfi teljesen normális családból származott, csak rossz társaságba keveredett. Rast elmondta: sohasem hitte volna, hogy egykori védence képes végrehajtani egy terrortámadást. Azt gyanítja, hogy egy mecsetben radikalizálódhatott, amelyet rendszeresen látogatott.

A hatóságok a Derad nevű szervezetre bízták Kujtim Fejzulait, amely iszlamista hátterű bűnözőknek a társadalomba való visszaintegrálásával foglalkozik - magyarázta Rast. Tavaly év végén valószínűleg úgy találták, hogy nem jelent veszélyt a társadalomra nézve, különben nem engedélyezték volna idő előtti szabadulását - vélekedett a védőügyvéd.

Házkutatásokat tartottak

Harald Sörös belügyi szóvivő szerint a hatóságok legfeljebb négy elkövetőt feltételeznek, és ő is megerősítette, hogy a nyomozás teljes erővel folytatódik. Bécs belvárosában házkutatások voltak, többeket letartóztattak. 

Az APA osztrák hírügynökség szerint legalább egy elkövető teljesen automata gépfegyverrel - a támadásról készült felvételek alapján vélhetőleg Kalasnyikovval - rendelkezhetett. Ezt az osztrák törvények a harci fegyverek közé sorolják és tiltják a birtoklását. Az ilyen fegyverek alkalmasak sorozatlövésre, ugyanakkor különleges kiképzés kell ahhoz, hogy pontosan célba találjanak velük - írta az APA.

Sokkos állapotban vannak a sérültek

Michael Ludwig bécsi polgármester arról számolt be, hogy

a 17 sebesültet kórházban ápolják, legkevesebb hat ember állapota súlyos.

A Bécsi Egészségügyi Szövetség egyik szóvivője később azt mondta, hogy heten vannak válságos állapotban. A tájékoztatás szerint többségük lőtt sebekkel került be a kórházba, de vannak, akik vágott sebekkel.

Itallal félig teli poharak egy kávézó asztalán november 3-án, miután előző este lövöldözés történt a Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelébenForrás: MTI/EPA/Christian Bruna

– Tízen közepesen súlyos és könnyebb sebeket kaptak. A helyzet lelkileg is megterhelő, a kezeltek sokkos állapotban vannak – tette hozzá a szóvivő.

A merényletben megsebesült rendőr állapota továbbra is stabil, de kritikus.

Egyelőre nem tudnak magyar érintettről

A merénylők összesen hat helyszínen nyitottak tüzet Bécs belvárosában hétfő este, a támadás a Seitenstettengasse utcai zsinagógától indult. A merénylet az éjszakai kijárási tilalom bevezetése előtti utolsó estén történt. 

Oskar Deutsch, a bécsi zsidó közösség feje arról beszélt, nem tisztázott, hogy a zsinagóga lett volna a támadás célpontja.

Schlomo Hofmeister rabbi azt mondta, hogy ablaka alatt azt utcán látott egy férfit, aki a bárokban ülő emberekre lövöldözött. Legalább száz lövést adott le - tette hozzá.

Sebastian Kurz osztrák kancellár még hétfő éjjel bejelentette, hogy terrortámadás történt, amit visszataszítónak nevezett. A kancellár úgy fogalmazott, örül, hogy az egyik támadót lelőtték a rendőrök. 

Kedden reggel Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára azt írta a közösségi oldalán, hogy a nagykövetség kapcsolatban áll a hatóságokkal, egyelőre nem tudnak magyar érintettségről.

Rendőrök a bécsi Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelében 2020. november 3-án.Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Áder: Elvetemült támadás érte a lakosságot

Szijjártó Péter kedd reggeli Facebook-bejegyzésében szolidaritásáról biztosította Ausztriát. A külgazdasági és külügyminiszter azt írta a közösségi oldalán, hogy elképesztő terrorhullám tört Európára,

itt lenne az ideje ébresztőt fújni, valamint annak, hogy a kontinens összefogjon a terrorral szemben.

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök is az Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnöknek kedden írt levelében.

– Átérezzük Ausztria népének megrendülését, és bízunk abban, hogy az osztrák hatóságok rövidesen elfogják a tetteseket - írta. A tragikus esemény megerősíti azt az elköteleződést, hogy az Európai Unió minden országának együtt kell működnie a terrorizmus visszaszorításáért - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki reméli, hogy hamarosan helyreállhat a nyugalom Bécsben, ahol "elvetemült támadás" érte a polgári lakosságot.